filmforgatás

2021.06.13. 17:00

Mozikba költözik hamarosan a menyegző

Néhány apró igazítás van már csak hátra és moziba kerülhet a Kaposváron és környékén tavasszal forgatott film.

Turbéki Bernadett

Vékes Csaba, a film egyik rendezője visszatért franciaországi otthonába, onnan figyeli a film utómunkálatait. Olt Tamás, a film másik rendezője Gotthárdi Balázzsal már megvágták a Kaposváron és környékén forgatott játékfilmet, amely 75 perces lett végül. Lapunknak elmondták: bíznak benne, hogy hamarosan a közönség is megnézheti a filmet, ám a bemutató előtt még szeretnék megversenyeztetni, és csak aztán levetíteni a televízióban és a művészmozikban.

– A vágás legalább olyan fontos egy film életében, mint maga a forgatás. Ez az a mozzanat, amikor vissza tudunk nyúlni a nyersanyaghoz, és kiválaszthatjuk a legmegfelelőbb perspektívát – mondta Olt Tamás. – Finomhangoljuk a filmet, és lehetőségünk van arra is, hogy a fényeket egységesre állítsuk. Hiába vettünk fel ugyanis mindent azonos fényviszonyok között, szinkronba kellett hozni a snitteket. Nagyon figyeltünk a film hangulatára. A különböző történetszálak különböző színvilágot és fényeket kaptak. Vannak részek, amelyeknél sötétebb, kékesebb, hidegebb hatást, más jeleneteknél melegebb színhőmérsékletet kapott, ami a jelmezekben a díszletekben, az egész látványban is tükröződik – árulta el Olt Tamás a szinte kész filmről, amelybe néhány felvett jelenet mégsem került be, ám a rendező szerint így jobb lett tőle az alkotás.

Számára egyébként – mint mondta – karanténnal kezdődött a forgatás, pozitív tesztje miatt. – A világjárvány miatt a filmszakmába begyűrűzött egy új munkamódszer: akár a rendező, akár az operatőr, online, „streamelve” nézheti a felvételt. Voltak pillantok, amikor kifejezetten örültem, hogy a hajnali mínuszokban inkább a paplan alól, meleg teát szürcsölve figyelhettem az eseményeket egy sokkal nagyobb képernyőn, mint amit a helyszínen látnék, ám természetesen jobban szerettem volna személyesen, a helyszínen instruálni a stábot – mondta Olt Tamás.

Kikerült jelenet

Kikerültek ugyan felvett jelenetek a filmből, az utószinkron alatt ugyanakkor néhány új hangot bele kellett csempészniük. Volt, ahonnan csupán egy „hümmentés” hiányzott. – Megkértük a színésznőt, hogy akkor ennyit szinkronizáljon még hozzá, és én is kaptam egy mondatot utólag. Szerencsére pont háttal állok, így nem látszik, mozog-e a szám – mondta Olt Tamás.

Két tévéjáték készült a színházban

A koronavírus-járvány okozta bezártság alatt a Csiky szinte filmstúdióvá alakult, két előadását is felvették. Nem színházi közvetítésként rögzítették, hanem tévéjáték készült a színpadi produkciókból. Egy EMMI–s pályázat nyújtott lehetőséget arra, hogy az előadásokat rögzíthessék.

A Vidnyánszky Attila által rendezett Buborékok és az Olt Tamás nevével jegyzett Tüskevár című produkciókat tizenöt fős stáb rögzítette. Három-négy napon át forgott mindkét előadáson a kamera. – Gazdag nyersanyagot vettünk fel mindkét előadáson a tévéjátékokhoz. Jó dolog forgatni, kitűnő kihívás volt valamennyiünk számára, ráadásul ennek révén meg is örökíthettük a jelenlegi társulatot – mondta Olt Tamás, a színház művészeti igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában