fújhatja

2021.06.23. 19:35

Virtuózok között is kitűnik a fiatal kaposvári tubás

Eddigi pályafutása alatt szinte minden évben szerzett egy kiemelkedő zenei díjat Tarlósi István Bendegúz, a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendéke.

Andricz Gabriella

A fiatal kaposvári tubás az idei tanévben is kimagaslóan szerepelt az országos versenyen, és a Virtuózok című televíziós műsor előválogatójába is bekerült.

– Hat éve zenélek Rozina Gábor tanítványaként. Kezdetben tenorkürtön játszottam, és négy és fél éve tubázok – mondta. – Kevesen választják ezt a hangszert, de nekem megtetszett a különleges hangja, és megkedveltem.

Azt mondta, szeret egyedül zenélni, de az online időszak végére már nagyon hiányoztak neki a zenésztársak, akikkel együtt fújja az iskola zenekarában. Nehéz időszakban kellett felkészülnie az idei országos rézfúvós versenyre, amelyet online tartottak. A zsűri a beküldött videófelvétel alapján az előkelő második helyre értékelte a kaposvári tubás előadását a 18–21 év közti zenészek kategóriájában.

– A napokban tudtuk meg az eredményt, de már május végén beneveztünk a Virtuózok előválogatójába, mert a tanítványom igazán színpadra való alkat. Amellett, hogy szépen zenél, jól tud koncentrálni, még ha a kamerák égetik is a bőrét – mondta Rozina Gábor, a zeneiskola tanára. – Már egészen korán megismerkedett a versenyszellemmel. Negyedikes korában a balatonföldvári regionális versenyen szerepelt sikeresen, majd hatodikos korában a brnoi nemzetközi mélyrézfúvós versenyen szerzett első helyezést. Elhivatott a szakma iránt, szinte nem tudtam neki olyat mondani, amit ne teljesített volna sikeresen. Ha kellett, hétvégén is próbáltunk, és éreztem, hogy ott akar lenni a színpadon – tette hozzá a zenetanár.

– Én többet vártam magamtól, de nagyon jól éreztem magam az egész napos forgatáson. Nagyon kedvesek voltak velünk a tévések és a kísérők, sokat kérdeztek tőlem, a végén már egész jól feloldódtam, de azért a lámpalázam a pódiumon még nem múlt el teljesen. Alig emlékszem arra, hogy mit kérdezett tőlem az előadásom után Bogányi Gergely és Miklósa Erika. Hogy tovább jutok-e az ötvenfős előválogatóból azt még nem tudom, sajnos a versenyzőtársaimat nem hallottam játszani – mondta a fiatal zenész, aki a szeptemberben adásba kerülő műsorban lesz majd látható.

Példaképet választott

Tarlósi István Bendegúz azt is elmondta: figyelemmel kísérte a korábbi műsorokat, és egy példaképet is választott a szereplők közül. – Lukács Gergely előadásmódja nagyon inspiráló. Ő pár évvel korábban versenyzett a Virtuózok színpadán. Számomra a zene felszabadultságot ad, ezért is döntöttem úgy, hogy ezen a pályán tanulok tovább a pécsi zeneművészetiben, ahová felvételt nyertem – mondta a kaposvári zenész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában