fotók

2021.07.20. 17:30

A középkori fürediekről tanúskodnak a leletek

Árpád-kori település maradványaira bukkantak a régészek Kaposfürednél. A Rippl-Rónai Múzeum szakemberei a 67-es út bővítése miatt kezdték el feltárni a helyszínt. Az első ásatással hamarosan végeznek, ősszel pedig Látrány térségben, szintén a 67-es út mentén dolgoznak majd.

Marosi Gábor

Néhány héttel ezelőtt, a legnagyobb nyári hőségben ragadtak először szerszámot a régészek Kaposfürednél. Több száz négyzetméternyi területet kellett átvizsgálniuk még azelőtt, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) nekiállt kétszer két sávosítani a 67-es út déli részét. A Rippl-Rónai Múzeum szakemberei a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. megbízásából fésülték át a helyszínt.

Molnár István régész megkeresésünkre elmondta, gyakorlatilag a középkori Füred település maradványaira bukkantak. – Nagyon sok objektumot találtunk, amiből arra lehet következtetni, hogy több közösség is élt itt az Árpád-korban – fogalmazott a régész. – Az építmények között gödrök, árkok, kemencék is voltak, de földbe ásott házak maradványaira is bukkantunk. Találtunk még kohósalakot, ezért vélhetően vaskohászattal is foglalkoztak ezen a környéken. Emellett kerámia töredékek, edények, fazekak, bogrács maradványok, sarló és kés is előkerült a földből. Vélhetően a füredi terület egyszerű falusi telep volt annak idején – fogalmazott Molnár István.

A Rippl-Rónai Múzeum régésze elmondta, lassan befejeződik a kaposfüredi ásatás első szakasza, de később vissza kell térniük, hogy egy mezőgazdasági és egy kerékpár útnál is feltárják a területet. Molnár István hozzátette, nem szakadnak el teljesen a 67-es út menti ásatásoktól, valamikor ősszel Látrány környékén folytatják a munkálatokat, ahol szintén kétszer két sávosítják az utat. Somogyi Krisztina, a Rippl-Rónai Múzeum másik régésze elmondta, Látrány határában évekkel ezelőtt nagyon sok ásatás volt. Ősszel a korábbi lelőhelyeket tárják fel, de újabb helyszíneken is dolgoznak majd. Kiemelte, több korszakot érintő területeken ásnak és olyan helyen is feltúrják a földet, ahonnan korábban előkerült a somogyi Hun üst.

– Jelenleg a kaposvári Keleti Ipari Parkban, a BM Heros környékén ásunk – mondta Somogyi Krisztina. – Zajlanak a próbafeltárások, már találtunk nagy kiterjedésű Árpád-kori kohótelep maradványokat, a földmunkákat azonban vélhetően még ebben a hónapban befejezzük. Emellett a megye több pontján különböző régészeti megfigyeléseken is ott vagyunk. Általában olyan helyeken, ahol vannak nyilvántartott lelőhelyek és zajlanak is a munkálatok. Nagyberuházásoknál kötelezően jelen kell lennünk, de magánszemélyek építkezésinél is dolgoztunk már – tette hozzá Somogyi Krisztina.

Várat is ostromoltak a régészek

A berzencei vár feltárásán is dolgoztak a somogyi régészek idén. Tavasszal kezdték el felkutatni a törökök által, 1566-ban elfoglalt végvárat. Az ásatást a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kétmillió forinttal támogatta, a helyi önkormányzat pedig az egymillió forintos önrészt biztosította. Molnár István régész elmondta, szeretnék folytatni a berzencei ásatást, ezért is nyújtottak be pályázati kérelmet. Hozzátette, céljuk, hogy minél nagyobb területet feltárjanak és idővel helyreállítsák a több száz éves falakat, később pedig egy romkeretet szeretnének kialakítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában