A Roxínház vendégeként Somogyváron muzsikált Dés László

– Gyakran azonosítják a dalok előadóit dalszerzőként. Presser Gáborhoz kötik a Nagy utazást, Demjén Ferenchez a Szerelem első vérig dalait, pedig ezeket is én írtam – mondta lapunknak. – Ha elkészültem a dallammal, jönnek a szövegírók: Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Müller Péter Sziámi, Bródy János...

Szerinte a dalai sikeréhez jazz-zenész mivolta is hozzájárul. – Mivel sok műfajban mozgok, ezért megengedhetem magamnak, hogy ne egyetlen dalba sűrítsek bele mindent – mondta. – Előfordul, hogy a dal csak úgy elsőre kiszalad, mintha valaki vezetné a kezem, úgy jegyzem le a hangokat. Így született az „Akarsz-e?” című dal. Ám nem ez a fajta alkotás jellemző rám. Ami az ihlet részét jelenti: esténként egy pohár vörösborral leülök, aztán jön az ötlet, a harmónia, ami a fogódzó. Amit később jól ki tudok dolgozni. S ha az ötlet megvan, másnap kidolgozom. Sok klasszikus zeneszerző is így csinálta.

Dés László hatvannégy évesen végre saját magának is írt egy lemezt Éjféli járat címmel. Ez a negyvenedik lemeze. Somogyváron együtt játszott a kaposvári Roxínház fiatal énekeseivel, akiket finoman instruált is előadás előtt. – Amikor egy zenés darabon dolgozunk közösen, a színészeknek gyakran adok tanácsot – mondta Dés László. – Mivel én írtam a dalt, én ismerem legjobban az érzelemvilágát. A legnagyobb hazai színészek – mint Udvaros Dorottya, Kulka János, Básti Juli, Cserhalmi György – is megfogadják a szavaimat. Az énekesek, a fiatalok már kevésbé hallgatnak rám. Gyakran azt érzem, hogy nem is érdekli őket a véleményem, pedig tudom, hogy a dalban minek hol van a helye.

Sok időt tölt a Balatonon. Először a déli parton volt nyaralója, merthogy onnan látszik az északi part, aztán mára már átköltözött az északira. – Van néhány hely, ami inspirál engem. Ilyen számomra az Adria és a Balaton is. Van egy házam gyönyörű kilátással a Balatonra, a Badacsonyra – mondta. – Általában telt ház van, köszönhetően a gyerekeimnek és az unokáimnak, s rendes apaként megengedem, hogy azt csináljanak, amit szeretnének. Az őszt és a tavaszt szeretem ott tölteni, amikor nyugalom és csönd van. A nyolcvanas években Szigligeten Esterházy Péter barátom nagybátyjának egykori kastélyában alkotóház működött. Péter gyakran viccelt ezzel: „…mindenki a vendégem!” – szokta mondani. Innen kezdtem el bejárni a környéket; a Szentgyörgy-hegyet, a Csobáncot, a Gulácsot, a Badacsonyt, megismertem a Balaton-felvidéket és rájöttem: itt lehet igazán alkotni és elmélyülni. Csodálatos örökség ez a táj, jobban kellene vigyázni rá. Ez számomra a magyar Toscana.

Mi az nekem?

A járvány időszaka őt is megviselte. – Amikor beütött a koronavírus, azt gondoltam: „Mi az nekem?!” Eddig is otthon alkottam. Aztán, amikor a második hullám jött, már nagyon magam alatt voltam, mert közben rádöbbentem: nagyon nem mindegy, hogy be vagyok zárva, vagy én választhatom meg azt, hogy meddig ülök otthon.

Senki nem számol harmóniákat

– A dal nagyon szigorú műfaj – magyarázta a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Príma Primissima díjas művész –, egy olyan zárt szerkezet szövegben és dallamban, amelynek mindössze három perce van arra, hogy megfogja a hallgatóságot, mert több esélye nem lesz rá. Ebbe a három percbe szerencsére sok minden belefér. Az én dalaim sosem csupán két harmóniából állnak, hanem jóval több harmóniafüzérből. A Nagy utazásban például sok harmónia van, ráadásul a refrén tizenöt ütemes, amire a zenésztársadalom azt mondaná, hogy ilyen nem is létezhet egy slágerben, mert nem páros ütem. Persze, ahogy halad tovább a dal, szerintem senki nem számol utána…