fotók

2021.10.01. 19:45

Megújult zeneiskola várja a tehetségeket Kaposváron

Százmillió forintból újították fel a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolát, az elmúlt időszakban, és újabb százmilliós felújítást ígértek a további korszerűsítésre a választások után. Pénteken, a Zene Világnapján ünnepélyes keretek között adták át a megújult intézményt.

Turbéki Bernadett

Lehullott vakolat, alagsorban álló pocsolyák, leszakadni kívánkozó plafon és sorolni lehetne, a Liszt Ferenc Zeneiskola egykori sebeit, amelyek szinte életveszélyessé tették az intézményt. A segítség azonban időben érkezett.

– Amit ebben az intézményben csinálnak, az maga a spiritualitás: Istenközeli, ahogy egy élettelen tárgyat megszólaltatnak – húzott párhuzamot Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő. – Igazgató úr engem kitartóan kérlelt, és ez a benne lévő ambíció már fél sikernek számított – tette hozzá a politikus.

– Egy szerdai napon izgatottan hívtam fel a tantestület figyelmét, hogy kapcsolják be a televíziót, mert a zeneiskolánk neve is elhangzik a parlamenti ülésen – emlékezett vissza Nagy Tamás, az intézmény igazgatója. – Fontos a tantestület, az ide járó gyerekek és azok, akik ide kísérik őket ezen a lépcsőn, hogy olyan intézménybe léphessenek, ahol jó lenni tette hozzá.

– A zeneiskola az az intézmény, ahol a családok „otthon vannak”. Általában nem egykék azoknak a családoknak a gyerekeik, akiknek a zene fontos szerepet tölt be az életükben. A nagyobbakat a szülők megvárják a kisebbek kíséretében, így az összes gyermek zenei alapokkal indul – mondta Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák elnöke.

– Bár maga az épület már 110 éves, a kaposvári zeneiskola 1955 – től működik ebben a házban. 168 évvel ezelőtt, az Irányi Dániel utcában már volt egy zenetanoda, amelyet Takáts Gyula költőnk egyik rokona, Nyúl Gábor alapított – elevenítette fel a régmúlt időket Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aki hiányolja Rippl Rónai, Ady, vagy Rigó Jancsi hegedűjének, hangját, amelyekről soha nem készülhetett felvétel, pedig a zene minden ünnepségnek biztos alapot ad.

Ha újra sikerül, újra lesz siker százmillióért

A zeneiskolában elkészült a szigetelés és a burkolás, teljes a tetőcsere, a vizesblokkokat és a hozzájuk tartozó csővezetékeket korszerűsítették, ahogy a mosdók önműködő világítását. Az alagsorban már nem tör utat magának a víz, a Bartók teremben pedig már a nyári hőséget is el lehet viselni a klimatizálásnak köszönhetően. A nyílászárókat is kicserélték. Egy PPT–n mutatta be Nagy Tamás az elmúlt időszak felújítási munkálatait, és a további terveket is felsorolta, amelyek között szerepel a tantermek hangszigetelése, a fűtéskorszerűsítés, fedett terasz térkővel burkolása, az intézmény külső festése, valamint az informatikai hálózat korszerűsítése. Gelencsér Attila a felsorolt tervekhez a saját tervét is hozzá tette, amely szerint: ha újra bizalmat nyer, további százmillió forint igényt nyújt be a kormányzathoz a Liszt Ferenc Zeneiskola javára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában