Kézműves közösség

2022.01.26. 14:36

Sok ezer öltésből lesz majd egy jó közösség

Egyik héten hétfő, a másikon csütörtök. Ezen a két napon gyűlnek össze a lányok és asszonyok Bárdudvarnokon. A somogyi településen ugyanis felélesztették és modern köntösbe öltöztették a régi fonó hagyományát egy varróklub keretében.

Turbéki Bernadett

Csütörtökön este hatkor még égett a villany a bárdudvarnoki közösségi ház könyvtártermében, ahonnan vidám hangok szűrődtek ki. Lányok és asszonyok berregtették varrógépeiket, miközben jó hangulatban beszélgettek. Az ember úgy érezte, mintha egy régi fonóba cseppent volna, amelyet modern köntösbe öltöztettek. 

– Egy gyerekeknek tartott varrófoglalkozás adta az ötletet, hogy ne csak nekik legyen lehetőségük ilyen keretek között összejönni, hanem a felnőtteknek is – mondta Sziklai Karacs Ágnes, a művelődési ház vezetője, aki ha programokról van szó, akkor mindig a helyi erőkre igyekszik támaszkodni. – November 11. óta működik a varróklub, amely azon kívül, hogy az ismeretszerzés elsajátítására jött létre, a közösségépítést is segíti. 

Páli Anna a nagyvárosból, a divat világából költözött családjával évekkel ezelőtt Bárdudvarnokra. Divattervező múltjából merítkezik, amikor a helyi hölgyek közösségét tanítja a varrás csínjára-bínjára. – Nem tettem le véglegesen a varrótűt, az elmúlt időszakban felkérésre készítettem egy szalagavatós ruhát – mondta a hatgyermekes édesanya, aki a varróklub szakmai vezetőjeként arra törekszik, hogy minél több használható ismeretet átadjon a többieknek. Itt nincs megszabva, hogy mit kell elkészíteni, mindenki a maga kedvére alkot és a saját tempójában halad Anna segítségével. 

– Szennai vagyok, de hozzám is eljutott a varróklub híre – mondta Némethné Szalabédi Annamária. – Most kivételesen elhoztam a fél éves kisfiamat is, akire a testvérével együtt az apukája szokott vigyázni. Régóta szerettem volna megtanulni varrni, teljesen kezdőként jöttem ide. Eddig kötényt és karácsonyi asztalterítőt varrtam, most egy edényfogó kesztyűvel próbálkozom a kétéves kisfiamnak, aki nemrég kapott egy játékkonyhát – mutatta Némethné Szalabédi Annamária, aki kisgyermekes anyukaként otthon tölti a hétköznapokat, ezért a varróklub kikapcsolódást és lelki feltöltődést is jelent neki. 

Kelemen Évával alkottak az óriási asztal egyik végén. – Ezt a vidám, színes anyagot vásároltam, hogy egy kötényt készítsek belőle – mutatta Vica, aki egy kaposvári hivatalban dolgozik, ő is kikapcsolódásként éli meg, hogy a női közösségben tanulhat. – A bakancslistámon eddig is szerepelt, hogy szeretnék megtanulni varrni, így most hamarosan kipipálhatom a sorból. A célom, hogy saját magamnak készítsek öltözetet, mert nem vagyok elégedett boltokban kapható ruhák anyagával és az egy kaptafára készülő fazonokkal sem – árulta el céljait. 

– Én inkább a szabásminta készítést szeretném megtanulni – árulta el Andor Sára, aki középiskolásként tanult már divattervezést, ám a szabásminta-készítés nem szerepelt a tananyagban. – A MATE kézműves szakára járok, amelyik ebben a tanévben indult először. Hamarosan jön a textilspecializáció, ezért nem árt egy kicsit előre ismereteket gyűjtenem – tette hozzá a fiatal lány, aki saját ruhákat hozott átalakítani. 

 

Kis közösséggel tesznek a nagyobbért 

A varróklub céljai között szerepel a közösség életének színesítése is, hiszen Bárdudvarnokon aktív kulturális élet zajlik, amelyhez az ügyes kezű hölgyek hozzá tudnak majd tenni. – Van egy tánccsoportunk, a lányok szoknyáit már pár évvel ezelőtt is közösségi varrásban készítettük, ám szükségük lesz blúzokra, alsószoknyákra is – mondta Páli Anna, aki az újrahasznosítást is a varróklub zászlajára tűzte. 

– A gyerekkönyvtár berendezését szeretném kuckósítani, már el is képzeltem néhány színes párnát, aminek elkészítésére a varróklub tagjait szeretném majd felkérni – mondta a helyi művelődési ház vezetője. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában