Szakkör

2022.01.19. 11:24

Szakkörben elevenítik fel a régi népi mesterségeket

Gyöngyfűzés, hímzés, kosárfonás, mézeskalács-készítés, nemezelés. A tevékenységek, amelyekből hamarosan szakkörök nyílnak Kaposváron az Agorában. Egy országos program keretében tevékenységenként öten tanulhatják meg a régi népi mesterségek alapjait a kulturális központban.

Turbéki Bernadett

Öt szakkör indítására nyílt lehetőség az Agorában, amelyek mindegyike a hagyományok felelevenítését segíti. 

– Visszatérünk végre a szemkontaktus világába a jelenléti oktatásnak köszönhetően – örvendezett Szalay Lilla, a Csiky Gergely Kulturális Központ és Közhasznú Nonprofit Kft. közművelődési igazgatója. A Nemzeti Művelődési Intézet a pandémia alatt, honlapján osztott meg tartalmakat az egykori paraszti kultúrában fellelhető kézműves tevékenységekről. Ezt a tudást helyezik most át közösen a gyakorlatba szakkörök keretében. 

– Fontosnak tartom a kezdeményezést. Az érdeklődés is azt támasztja alá, hogy napjainkban is van létjogosultsága a hagyományőrzés ilyen formájának. Van szakkör, amelynek létszáma a meghirdetést követően fél nap alatt betelt – mondta a közművelődési igazgató. 

– A kosárfonásra abszolút igény mutatkozik. Bárhová megyek, a szervezők mindig túljelentkezést jeleznek felém – mondta Kakas József kosárfonó, aki szakkörvezetőként ugyanúgy várja a közös alkalmakat, mint a résztvevők. 

– Igyekszem nemcsak kosárfonással, hanem a népi kultúra más ismereteivel is bővíteni a csoport tudását. Miközben jár a kezük, arról is mesélek, hogy régen miként dolgoztak kalákában az emberek, és mi minden készült még vesszőfonással. 

– Olyan gyerekekkel még nem találkoztam, akik ne fogadták volna nyitottsággal a mézeskalács-készítést. Nagyon sok felnőtt is fogékony rá. Azt nem mondanám, hogy reneszánszát éli, de egyre többen próbálják ki a kézműves tevékenységeket – mondta Noé Kornélia, aki a mézeskalács cifra titkaiba vezeti be majd az érdeklődőket. 

– Nem azt várjuk a résztvevőktől, hogy mézeskalácssütők és díszítők legyenek. Elég, ha csak a saját közösségükben aratnak sikert vele – tette hozzá a szakkörvezető. 

A kézműves szakköröket jövő hétvégétől kezdődően hat egymást követő szombaton tartják majd az Agorában, amiért a résztvevőknek nem kell fizetniük. Aki most lemaradt, nem kell elkeserednie, hiszen az intézményben arra törekednek, hogy ez a fajta képzés időről időre megvalósuljon az érdeklődéstől függően. Az elkészült tárgyakat egy kiállítás keretében mutatják majd be a népművészetet kedvelő látogatóknak. 

Nem tűnik el a szakma

Kakas József szerint mindig lesz, aki továbbviszi a vesszőfonás hagyományát, nem kell attól tartani, hogy évtizedek múlva eltűnik ez a szakma. 

– Egy ideje mintha rájöttek volna az emberek, hogy a műanyag holmik nem kifizetődők, hamarabb tönkremennek. Emiatt keresik a minőséget. A közelmúltban rendelni szeretett volna valaki tőlem száz olcsó kosarat. De nálam nincs olcsó kosár, csak kiváló minőségű – emelte ki Kakas József. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában