Mobilfotó

2022.03.12. 09:00

Első lett fotósorozatával az egykori kaposvári egyetemista

A pánikbetegségről készített fotóival első helyen végzett a világ legnagyobb mobilfotós versenyén, a Mobile Photography Awardson Keresnyei Vince.

Góz Lilla

Az egykori kaposvári egyetemista – aki ötödik alkalommal jelentkezett a versenyre – egyetlen magyar indulóként az esszé kategóriában lett a legjobb fotósorozatával. – Ezen a megmérettetésen csak telefonnal lehet fotózni és a képeket csak a mobilon lehet szerkeszteni – mondta el az egykori kaposvári egyetemista –, s kategóriánként mindig egy győztest hirdetnek. 

Idén először nyújtott be egy különleges, hat fotóból álló sorozatot esszé kategóriában, amely meghozta számára az első helyet. – Én is érintett vagyok a pánikbetegségben, ezért is szerettem volna bemutatni, illetve azért, mert sokszor nem veszik komolyan az emberek ezt a betegséget, nincs olyan külső jele, mint például egy lábtörésnek – tette hozzá a 32 éves fiatal. 

 

Keresnyei Vince szerint sokkal több figyelmet igényelne a betegség. Egy ismerőse révén ismerkedett meg Adrival, aki pánikbeteg. Nemrégiben abbahagyta a gyógyszer szedését, így a fotós a leszokás folyamatának első szakaszait örökítette meg. – A képek nem beállított fotók, élethelyzetet rekonstruálnak – mondta el az egykori táncsicsos diák. – Szeretném a jövőben is követni Adri sorsának alakulását. 

Keresnyei Vince 2007 óta fotóz, ami hivatása és hobbija is egyben. Idén a Street és a People kategóriába is küldött be fotókat, egyiken egy mozgólépcsőn haladó idős férfi, a másikon pedig az aluljáróban virágot áruló néni jelenik meg. A versenyben korábban a Deák téren álló villamosokról készített fotóját válogatták be a legjobbak közé. 2018-ban pedig Időutazó képe szerepelt kiemelkedően. A hortobágyi juhászról és a székesfehérvári Bory-vár színes lépcsőiről készült fotója is elnyerte a zsűri tetszését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában