Muzsika

2022.03.03. 14:00

Színpadra szólítanák a somogyi tehetségeket

Chopin és magyar népdalok is felcsendültek a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában, ahol a tehetséggála komolyzenei kategóriája előválogatóját tartották hétfőn. Két év kihagyás után idén március végén rendezik meg a gálaműsort, ahol négy kategóriában mutatkoznak be a tehetséges somogyi fiatalok.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Tizenkét éve zongorázik Varga Janka. A nagyatádi fiatal a kaposvári Munkácsy-gimnázium tanulója és tanárai szóltak neki az előválogatóról. – Négy éve nem járok már zeneiskolába, de azóta is próbálom magam fejleszteni és sokat gyakorlok – mondta lapunknak. – A válogatóra Chopin művével készültem, amellyel korábban egy nemzetközi versenyen szép eredményt értem el. 

Molnár Virág a kaposvári Zichy iparművészeti szakgimnáziumból érkezett a válogatóra. Lapunknak elmondta: magyar népdalokkal készült és bízik benne, hogy tetszik majd az előadása a zsűrinek. 

– Mivel a koronavírus miatt nem tudtak az együttesek próbálni, így az idén a szokottnál kevesebb jelentkezés érkezett – mondta Nagy Tamás, a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója. Hozzátette, a tehetségsegítő tanács egyesületté alakult át Sárdi Péter vezetésével, s az új szervezeti egységgel hatékonyabban tudnak pályázni. – Büszkék vagyunk rá, hogy ezen a színpadon bontogathatják szárnyaikat a tehetséges somogyi fiatalok, s ugyanígy arra is, hogy több mint tízéves működésünk alatt ismert művészek kerültek ki iskolánkból – emelte ki az igazgató. 

Sárdi Péter, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület elnöke elmondta: a közelmúltban tartották a vers-próza kategória előválogatóját a MATE Kaposvári Campusán, ahonnan kilenc jelentkezőből négy jutott tovább. Hétfőn a komolyzenei válogató volt soron, kedden pedig a könnyűzenei előválogatót tartják a Munkácsy-gimnáziumban. Tánc- és egyéb kategóriában három csapat jutott be a gálára. – A járványhelyzet miatt az elmúlt két évben elmaradt a hagyományos bemutató, idén március 24-én az egykori Latinkában fogjuk megtartani a gálaműsort – tette hozzá Sárdi Péter. 

 

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában