Bebarangolta a lábodi erdőt fényképezőgéppel kezében

Szőke Viktória öt éve kezdett el komolyabban foglalkozni a fotózással, de az erdőjárás iránti szenvedélye már korábbra nyúlik vissza. – Az erdő szeretete nálunk családi vonás, nagyapám is vadász volt, sőt, dédapám együtt járta a lábodi erdőket gróf Széchényi Zsigmonddal és Studinka László vadász­íróval – mondta az alkotó, aki a vadászat szenvedélyének ugyan nem hódol, csupán lencsevégre kapja az állatokat.

– A természetfotózás megköveteli a természettel szembeni alázatot és a türelmet – tette hozzá Szőke Viktória. – Sok szempontból hasonlít a vadászathoz – korán kell hozzá kelni, ismerni kell az erdőt, tudni kell fellelni és becserkészni a kiszemelt vadat, és a végén a prédát itt is valaminek a végére veszik – csak nem puskacső-, hanem lencsevégre – mesélte el a fotós, miként készíti pillanatfelvételeit a természetben. 

A kiállítást a nagyatádi fotóskör egyik alapító tagja, Gerlecz László nyitotta meg, aki elmondta, hogy egy jó képhez alázat, türelem és kitartás kell. – Vikiben mindezek megvannak: céltudatos, rajongó, vágyakozó és nem utolsó sorban jól veszi a kritikát, inspirációt talál benne – mondta. 
 

Türelem és kitartás kell egy jó fotóhoz az erdőkben is

Egy jó képhez akár többnapos erdőbarangolásra is szükség lehet. – Ilyenkor többször kimegyek ugyanarra a területre, hogy megismerjem a vadakat, a szokásaikat – mesélte Viktória. – Sok mindent figyelembe kell venni, például a szélirányt, amiből tudni lehet, hogy mikor jönnek ki a vadak. Nagy szélben pedig elfekszenek, nem mozdulnak, érzik a szagokat. Sok türelem, kitartás, várakozás, cserkelés kell egy jó képért, előfordul, hogy 10 kilométert is gyalogolok – tette hozzá Viktória, aki képeivel már több alkalommal is nyert országos versenyeken, például a Varázslatos Magyarország pályázatán, és szerepelt a Magyarország 365 fotópályázaton is. 

Fotó: MW