Magyar költészet napja

2022.04.11. 17:30

Együtt szavalva tisztelegtek József Attila emléke előtt

Somogy megye legtöbb oktatási intézményében megemlékeztek a magyar költészet napjáról. Volt, ahol közös szavalással adóztak József Attila emléke előtt, s olyan is, ahol összemérték tudásukat szavalásban a diákok.

Góz Lilla/Turbéki Bernadett

Fotó: Turbéki B.

 

Balatonszárszó életében fontos dátum József Attila születésnapja, amelyet 1964-óta a magyar költészet napjának szenteltek Magyarországon. A Balaton-parti településen már évtizedek óta  versrandevúval ünnepelnek. Idén tizennyolcan vettek részt a 35-ik költészet napi rendezvény keretében megrendezett József Attila Vers- és Prózamondó Verseny megyei döntőjében.

Forrás: Turbéki B.

– A verseny mellett fontos a valóságos találkozás egymással, a verssel: megmutatkozás, kitárulkozás. A versmondók, mint „őrzők a strázsán”, vigyázzák a fényesre csiszolt drágaköveket, a kincset, a nemes értékeket: a magyar szót és nyelvünket – mondta Apali-Szabó Marianna, a balatonszárszói József Attila Általános Iskola igazgatója, a versmondó verseny magnyitóján.

Forrás: Turbéki B.

– Szeretek fellépni és verseket mondani, inkább a komolyabb versek illenek hozzám. Nagy öröm, hogy itt lehetek, mert két évig kényszerszünet volt ebben a közösségi élményben is – mondta a nyolcadikos Lovász Luca. A versenyen az 5.-6., és a 7.-8. osztályosokat külön értékelték. Mindkét korosztálynak egy kötelező verset is meg kellett tanulnia, a szabadon választott magyar vers mellé.

– Minden író és költő gondolata, amíg a papíron van, holt dolog, ám ha valaki elolvassa, vagy elmondja, azonnal életre kel. Ahogy előre sejtettük, nem volt két egyforma versmondás. Valamennyi versmondó különbözőképpen interpretálta a kötelező verset – mondta Dénesné Szak Andrea, a zsűri tagja, aki szerint nem elegendő a vers elmondása, a közönséggel való kapcsolat is fontos. Ez legjobban az 5.-6. osztályosok között Bokor Évának, a 7.-8. osztályosok között Bálint Botondnak sikerült.

Nagyatádon a József Attila sétányon végigsétálva a költő szobránál helyezik el a megemlékezés virágait. Ünnepi műsort adnak a városi szavalóversenyen remeklő résztvevők és beszédet mond Ormai István, polgármester. Somogyváron szerdán ünneplik a magyar líra napját a József Attila monodrámával Kurucz Ádám Konrád Latinovits - díjas versmondó előadásában. 

 

Közös verselés a költészet napján 

Négyszáz fiatal szavalta Nagy László Adjon az Isten című versét Fonyódon a Dísz téren. A magyar költészet napja alkalmából Varga Yvette, a Siófoki Szakképzési Centrum Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettesének vezetésével verseltek a helyi gimnázium és szakiskola diákjai. A közös verselést követően pedig Váradi Viktória, 10.C-s tanuló Petőfi megzenésített versét énekelte el. – Hagyomány már, öt évvel ezelőtt József Attila Tiszta szívvel versével kezdtük és a következő évben a Mátyás Király Gimnázium is csatlakozott diákjainkhoz, közös célunk, hogy a magyar költészetet közelebb hozzuk a fiatalokhoz a köztéri szavalással, úgy hiszem mindannyian élvezték – mondta el Varga Yvette. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában