Irodalomtörténet

2022.05.15. 10:00

Kötetek tüze melegíti

A néhány éve Balatonbogláron élő Druzsin Ferenc irodalomtörténész 80 felett sem tétlenkedik.

L. S.

Fotós: TIBOR KOVACS

Fotós: TIBOR KOVACS

A budapesti Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában a közelmúltban jelent meg legújabb kötete Piszkálgatom a hunyó parazsat címmel, melyben a XIX. század második fele már-már elfelejtett alkotóinak műveit idézi, elemzi – nem engedve azokat a feledés homályába. Irigylem a professzort, az ELTE egykori rektorhelyettesét, mert nemcsak aktív évtizedeiben alkothatott, hanem most, immár nyugdíjasként is a magyar irodalom dúsan terített asztaláról csemegézhet. S mindezzel missziót vállal. 

Régóta tudatos törekvése leporolni műveket, közelünkbe hozni szerzőket, szerkesztőket, akikben egykor ugyanolyan szent láng lobogott, mint XX–XXI. századi „újraélesztőjükben”. – Épp most ért oda a múló és felejtő idő, s rostál ki belőle alkotókat, műveket – szükségképpen, ám nem mindig igazságosan. Viszont örök időkre – jegyzi meg a taranyi születésű szerző fia, Druzsin Iván által színes fotókkal gazdagon illusztrált, karcsú gerincű kötetében. 

– Hunyóban lévő „parazsakat” járok körbe; bírták, amíg lehetett, őrizték őket antológiák és iskolai olvasókönyvek. Azok az olvasókönyvek eltűntek, az antológiák terjedelme pedig véges. Druzsin Ferenc lábujjhegyen lopódzott Gyulai Pál, Tompa Mihály, Tóth Kálmán, Jékey Aladár és kortársai közelébe, hogy emlékeztessen és figyelmeztessen. Értékekre, melyek könnyen az enyészeté lehetnek, és az irodalomtörténészek, tankönyvírók, válogatások szerkesztőinek felelősségére. Már a kötet borítóján lévő Rippl-Rónai-képek is beszédesek. Egy letűnt világot idéznek, amikor az ember valóban a visszaemlékezéseiből él… 

Úgy, mint Druzsin Ferenc, aki többek között Lévay Józsefet, Bérczy Károlyt, Arany Lászlót, Tóth Endrét, Vajda Jánost is megelevenítette. Szerzők és művek sorsával, utóéletével szembesülünk e felettébb üdítő és hatékony parázspiszkálgatás során, de a kötet arra is rádöbbenti az olvasót: az irodalomtörténet is ismétli önmagát. A XIX. századi írók, költők is különféle szekértáborokhoz „csapódtak”, irigységgel, kritikával, féltékenységgel itatódtak át a mindennapok, és annak is üzenete volt, ha egy-egy jeles szerzőt nem válogatott be a szerkesztő a Nemzeti Lantba, a Nyugatba, a Figyelőbe vagy az özvegy gróf Batthyány Lajosné „arczképével” 1863-ban a Magyar Írók Segélyegylete által kiadott Részvét Könyvébe. 
Az újság- és folyóiratcímek azóta ugyan változtak, de a szerzők, szerkesztők körüli világ, a szubjektivitás napi gyakorlata, olykor az öncélúság megmaradt. Druzsin Ferenc e tekintetben is „mai” kötettel gazdagította irodalomtörténetünket, melynek jelenlegi, neves szereplői bizony rövidebb-hosszabb idő múlva örökre a feledés homályába merülhetnek. Hacsak nem lesznek XXII. századi Druzsinok, akik nem hagyják elhamvadni a magyar irodalom parazsát.
 

Kettős dedikáció


A szerző irodalmi csemegék sorát kínálja, köztük egy érdekes somogyi vonatkozású dedikált kötet titkát is felfedve. Takáts Gyula kaposvári költő 1943-ban megjelent Hold és hárs című könyvére Druzsin az ezredfordulón lelt rá egy antikváriumban. A szerző, zöld tintával írva, Kunffy Lajoséknak ajánlotta a kötetet, melyet az azóta már Kossuth-díjassá lett Takáts Gyula 2006-ban újradedikált. A somogytúri festőművész helyett immár Druzsin Ferencnek
 


Fotó: Kovács T.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában