Szent Iván éjjelén

2022.06.24. 18:00

Tűzugrás a völgyben

Mesemondással, táncházzal egybekötött tűzugrás várta a bárdudvarnoki Petörke-völgybe érkezőket Szent Iván éjjelén.

Andricz Gabriella

Czigány Tamás és Pataky Annamária néptáncpedagógus idézte fel az eseményhez kapcsolódó hagyományokat, melyeket az egybegyűltek újra átélhettek. Méretes botokat hajigáltak az összegyűlt gyerekek a tisztáson, majd egymást kergetve várták a sorukat mikor ki lesz a kanász- a csülközés népi játék hagyományait felelevenítve. Az önfeledt harc után moldvai tánclépéseket sajátíthattak el a résztvevők, majd sötétedéskor a tűz mellé gyűltek és érdeklődve figyelték Czigány Tamás szavait. – Somogyban egyedül Csökölyből vannak írásos feljegyzéseink a Szent Iván napjáról, amelyhez világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, hisz ekkor van az év legrövidebb éjszakája. Az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget, valamint hogy a rontást elkerüljék. A nyárközépi tűzgyújtás a megtisztulást, az újjászületést jelképezte. Ehhez a naphoz, a tűzhöz kapcsolódó népszokások voltak például, hogy éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbe táncoltak. 

A házasságjóslás varázslás ugyancsak a szentiváni szokás egyik eleme volt. A lányok ilyenkor búzavirágból koszorút fontak, majd miután a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, még azon az őszön férjhez fog menni – elevenítette fel a hagyományokat Czigány Tamás, majd duda illetve koboz kísérettel Bornemissza Péter gyűjtéséből a naphoz kapcsolódó dallamokkal bíztatta éneklésre az egybegyűlteket. Míg a tűz leégett vidám mese mellett figyelték a parázs izzását az ugrani vágyók, hogy aztán a teljes sötétség beálltakor átugorják azt, ami megszabadít minden rontástól, bajtól és megtisztulást hoz testnek és léleknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában