Gála műsor

2022.06.12. 19:30

Újra viseletet húztak a néptánc fesztivál legjobbjai

Gálaműsoron mutatták be tánctudásukat a művészeti csoportok az Együd Árpád Kulturális Központban vasárnap. Az eseményen 12 együttes kápráztatta el a közönséget.

Marosi Gábor

Azok vettek részt a gálán, akik a 35. Somogy Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztiválon kiemelkedően teljesítettek és a zsűri is úgy gondolta, hogy még egyszer színpadra kell állniuk.

Kovács Nelli Noémi az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (AMI) Pitypalatty csoportjának táncosa izgatottan és szomorúan érkezett a gálára. Érdeklődésünkre elmondta, társaival közösen utoljára álltak színpadra, mert „kijárták” az iskolát, végzősök lettek és megszűnik a csoportjuk. Sokan abbahagyják a táncot, de lesznek néhányan, akik a felnőttek között, a Somogy Táncegyüttesben (STE) folytatják a munkát – tette hozzá. Ördögh Levente a szerencsések közé tartozik, tovább táncolhat a STE-ben. – Már egy éve járok a felnőttek közé is és tanulom a koreográfiákat. Kicsit más ritmusban táncolnak, mint amit megszoktam, de igyekszem gyorsan beilleszkedni – mondta a fiatal.

Tóth Tibor János az Együd Árpád AMI tánctanára elmondta, boldognak érzi magát, mert kettő csoportja is bejutott a gálára. A kisebbek mezőföldit, a nagyobbak pedig felcsíki táncokat adtak elő. – Lezárult egy korszak is, a végzős csoportom utolsó fellépése volt a vasárnapi. A fiatalokat 2014 óta tanítottam, ennyi idő alatt rengeteg emléket raktároztam el – fogalmazott Tóth Tibor János. 

A gála után táncházat szerveztek, az oktatóknak pedig szakmai fórumot. Rónai Balázs a Somogy Megyei Néptáncszövetség ügyvezetője elmondta, a művészeti iskoláknak köszönhetően az ifjúsági és a felnőtt együtteseknek folyamatosan van utánpótlása. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában