Ütni a vasat

2022.07.30. 08:59

Alkotótáborba gyűltek össze a kovácsok a találkozó előtt

Már megérkeztek a kovácsok Vésére, egy részük ezen a héten alkotótáborban vesz részt, ezzel melegítenek be a szombati kovácstalálkozóra és versenyre. Az alkotótáborban készített tárgyakat a falu javára ajánlják fel.

Kovács Gábor

Fotó: LANG ROBERT

Ma nyitja meg kapuit a XX. vései kovácstalálkozó. 2001 óta csak a 2020-as év maradt ki a Covid miatt, de Bertók László polgármester úgy tartja, hogy a Jóisten is ezt akarta, mert akkor villámárvíz öntötte el a környéket, 170 milliméter országos rekordcsapadék zúdult le egyetlen napon a falura, biztosan elmosta volna a rendezvényt. Már harmadik éve van alkotótábor a kovácstalálkozó hetében, ahol öt-hat mester gyakorol, ütik a vasat és egész héten dolgoznak. Minden évben Vésén hagyják, amit a falu javára csinálnak, így építettek a világháborús emlékmű köré kovácsoltvas kerítést. Az idén az evangélikus templomhoz gyártanak kovácsoltvas kaput. 

Forrás: LANG ROBERT


A szombati találkozóra általában húsz fölötti számban érkeznek kovácsmesterek az ország minden tájáról. Az idén Mezőkövesdről, Vácról, Esztergomból, Szentendréről, Bajáról, Devecserről, Hajdúnánásról, Zalaegerszegről, Simontornyáról, Akasztóról és Csobánkáról. A törzsközönség is messze földről jön, Budapestről és külföldről is ellátogatnak ide, németek, hollandok. Az összlátogatottság meghaladja az ezret a rendezvényen. 
– Egész héten az alkotótáborban bárki megcsodálhatja, hogyan dolgoznak a kovácsok, hagyományos lópatkolást nézhetnek vagy kis tábori tűzhelyeknél próbálkozhatnak a kovácsmesterség alapfogásaival – mondta Bertók László


A kovácsok között minden évben komoly verseny bontakozik ki, sok fiatal is benevez. Mindenki szabadon választott tárgyat készít, az utóbbi években elszabadult a fantázia és érdekesnél érdekesebb tárgyak születettek a klasszikusnak számító zár, lakat, gyertyatartó mellett. Így kalapálták ki Jónás cethalát, pillangót, vagy szobrokat, például női aktot vasból. 
Minden évben színes kulturális kísérőprogramokkal készülnek, ehhez pályázati lehetőségeket igyekeznek kihasználni. A környékbeli amatőr művészeti együttesek és csoportok is fellépnek, de lesznek koncertek is. Az idén a legnagyobb durranás a Kék és Narancssárga Produkció, amely régi Republic-slágereket ad elő. Műsorával a közönség elé lép László Attila erdélyi énekes, aki megnyert egy tehetségkutatót. A Simon Boglárka–Jenei Gábor kettős a operettdalokat és magyar nótákat ad elő. 

Forrás: LANG ROBERT


2001-ben volt az első kovácstalálkozó Vésén. Egy helyi kovács, Balázs Sándor bácsi meghalt, és az örökösök felajánlották a műhelye berendezéseit a falunak. Az önkormányzat megvásárolt egy parasztházat, és ott alakították ki a kovácsmúzeumot. E köré építették a rendezvényt. Bertók László felvette a kapcsolatot a Magyarországi Kovácsmíves Céhhel, együtt hozták össze az első kovácstalálkozót. Elég szerény körülmények között kezdtek, még színpad sem volt, csak mobil tűzhelyekkel működtek, de minden évben egy kicsit többet vállaltak. Évről évre megjelenik a törzsközönség, akik a kovácsokért jönnek, mert érdekli őket a szakma, a verseny és a kihívás. 
 

Új út és faluház


A településen megkezdődött a faluház felújítása, miután 30 millió forintos támogatást nyertek erre a célra a Magyar Falu Programtól. A volt orvosi rendelőt átalakítják, és egy többfunkciós épületet hoznak létre. Oda kerül át a polgármesteri hivatal kirendeltsége, ott kap helyet a falugazdász irodája és a védőnői szolgálat központja. A külső felújítás, a tetőcsere és nyílászáró cseréje már megtörtént. A külterületi utak felújítása is elkezdődött a községben egy nyertes vidékfejlesztési pályázatnak köszönhetően. Összesen 2,5 kilométer hosszú földes utat alakítanak át zúzottköves-útszakasszá. A falu déli részén fekvő szántókat a Petőfi utcán át tudták megközelíteni. Az elkészült út elkerülő lesz, így a nagy munkagépek nem járnak majd a faluban. 
 


 


Fotó: Lang Róbert

Összeállításunk Vése Község Önkormányzatának támogatásával készült.www.vese.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában