Fotók

2022.07.01. 09:53

Díjnyertes írásokkal ünnepelte félszáz éves évfordulóját a Somogy folyóirat

A Somogy folyóirat az egyetemes magyar kultúra fontos fóruma lett – hangzott el azon a kaposvári ünnepségen, melyet a folyóirat megalapításának 50. évfordulójára rendeztek a Dorottya-házban.

Kovács Gábor

A lap egy ízben Takáts Gyula fáradozásainak köszönhetően támadt fel haló poraiból, ám mindenkor a magyar irodalmi élet kiválóságainak adott teret, mint például a somogyi Fodor András vagy Papp Árpád. A kiadást a Berzsenyi-társaság 1994-ben vette át, a kultúra minden területéről közölnek írásokat. 

– Az elmúlt évek a túlélésről is szóltak – hangsúlyozta Szakály Sándor történész, a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. – A folyóirat jövőjét tekintve fontos, hogy a megye még inkább magáénak érezze a lapot. Minden somogyi településen ott kellene lennie egy példányban, mert a fiatalokat elindíthatja a művészetek útján. 

A jubileumra szépirodalmi pályázatot írt ki a társaság, mondta Egerszegi Edit ügyvezető titkár. Összesen 37 vers és 21 prózai írásmű érkezett a felhívásra. Rembrandt somogyi kalandja mellett katonatörténetek és betyárhistóriák is adtak témát a pályázóknak, emelte ki a zsűri nevében Szemes Péter irodalomtörténész. A díjazottakat Borhi Zsombor kaposvári alpolgármester és Szajcz Adrián megyei alelnök is köszöntötte. Vers kategóriában különdíjat kapott Acsai Roland, harmadik lett Lázár Balázs, második díjat nyert Mohai V. Lajos, és az első helyen Németh István Péter végzett. A próza különdíjat Ircsik Vilmos kapta, harmadik helyezett Hegedűs Imre János, a második Balázs Géza lett, és az első helyet Füstös Judit szerezte meg.

Somogyország csodaország 

A 18 éves Füstös Judit Elmúlt idők nyomában című írása saját családja történetét elevenítette meg 100 év távlatában. A gyékényesi lány Csurgón járt középiskolába és Budapesten bölcsészeti tanulmányokra készül. Trilógiát tervezett a családja életéből, és ehhez kutatásokat végzett korabeli jogi és levéltári dokumentumokban.

A dédszülei és a nagyszülei kemény munkával adtak biztos gyökereket a családnak, ez adta az első díjat elért prózai művének témáját. A családtörténeti kutatásait tovább folytatja és az eddigi eredményeket megköszönte az édesanyjának. A líra kategória első helyezettje, a tapolcai Németh István Péter szerint élményben, képekben annyira gazdag a somogyi vidék, hogy nem volt nehéz témát választania. Egy volt diáktársával találkozott a balatonlellei mólón az alkonyatban, és ezt az élményt foglalta versbe, tehát a hazai tájat örökítette meg hazai ecsettel. Hegedűs Imre János Székelyföldről költözött Somogytúrra, egy kis nyári tanyát építve. Székely-magyar írónak tartja magát, és a Csíkországból Somogy­országba tartó útját örökítette meg írásában. Számára Somogyország csodaország, mondta a próza kategória harmadik helyezettje, aki fontosnak tartja, hogy szellemi kapcsolata legyen Berzsenyeivel vagy Rippl-Rónaival és mindenkivel, aki alkotott a somogyi tájon. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában