Karád

2022.07.06. 14:00

Vonófalván esténként háromszázan húzzák – elindult a Méta tábor

Több mint háromszáz gyermek és fiatal tölt egy hetet a karádi Méta táborban, melyet 1991 óta minden év július első hetében rendeznek. A résztvevők magyar hangszeres népzenét, táncot és éneket tanulhatnak a magyar hangszeres népzenei és néptáncos élet élvonalbeli pedagógusaitól, előadóművészeitől.

K.G.

Fotó: Muzslay Péter

A kilencéves, szőke, copfos kislány a felvételi iroda asztalára könyökölt. Anna Lujza Budapesten tanul hegedülni, és a tudását a táborban is fejlesztette. Ő nem volt bentlakó, mint a karádi művelődési ház mellett sátorozók. A családnak ugyanis Balatonszemesen van nyaralója, onnan hozza mindennap a nagymama. 

–  Csak délutánra hozom vissza az „összehúzásra” – mondta a hétgyermekes nagymama, Andrásik Piroska, akinek a családjában generációról generációra öröklődik a néphagyományok iránti vonzalom, hiszen ő is és a fia is néptáncolt valaha.

Híres és közkedvelt a Méta tábor, állította Csapodi Tádé, és neki elhihetjük, hisz fiatalon sem akárki a zenészek között, hegedűsként megnyerte a Felszállott a páva versenyt 2019-ben   

Fotó: Muzslay Péter

– Még soha nem jártam itt eddig, de tudtam, hogy sok velem egykorú és azonos érdeklődésű fiatallal találkozhatom, és velem korú zenészekkel akartam ismerkedni. Most Rőmer Ottótól tanulok magyarpéterlaki muzsikát – mondta az ifjú hegedűs. 

A cimbalmos Rostás Áron is fővárosból jött, de Székesfehérvár vonzáskörzetében nőtt fel. 

– Gyermekkorom óta résztvevője vagyok a Méta táboroknak – mondta az ifjú cimbalmos. – Itt szerettem meg a népzenét, ide kötnek a barátaim, sok éves barátságok alakulnak ki, ezt szeretem a legjobban az egészben. Az idén cimbalmot tanulok Balogh Kálmán tanár úrtól, előtte a brácsázás fortélyait sajátítottam el, és több évet hegedültem különböző csapatokban.   

–  Minden évben egyre több a jelentkező, az idén háromszáz feletti a létszám, több korosztályból – mondta Poór Kinga, a tábor szervezője. –  Sok helyről jöttek a táborlakók, külföldről is, például Írországból, Hollandiából és Erdélyből, a szomszédos országokból. Sokan családostól jöttek, vannak akik sátorban, teremben pihennek, mások a faluban keresnek szállást. Sokat tanulnak a tábor résztvevői és nagyon elfáradnak a hét végére.   

Rengeteg az új jelentkező, mert a karádi Méta tábor híre szinte szájhagyományként terjed. Akik kinőttek belőle, jó szívvel ajánlják a kisebb gyermekeknek. Így nincs hiány utánpótlásban, sokan felteszik a kezüket, ha azt kérdezik, hogy ki van itt először. Salamon Beáta művészeti vezetésével az idén már a 31. Méta tábor nyitotta meg kapuit a népművészetéről híres somogyi faluban. A szervezők azt is elmagyarázták az érkezőknek, hogy a fehér alapon fehér hímzés az eredeti karádi. Jól ismernek itt mindent, hiszen belefolynak a falu életébe. Az esti táncházban részt vesznek a karádiak is. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában