XV. Nemzeti Vágta

2022.10.02. 15:30

Nemzeti Vágta: a középfutamig jutottak a somogyi lovasok

Idén ünnepli 15. évfordulóját a nemzeti vágta.

Forrás: vagta.hu

Fotó: Hajdu Krisztina

Óriási fonott ló csalogatta a látogatókat a kelevíziek strandjához az Andrássy úton. A nem mindennapi patás közel fél évig készült a közmunkások műhelyében. Sokan megálltak itt fotózni, a fonyódi kishuszárok pedig a fonott paripa hátára is felültek. - Több hónapot készültünk a versenyre, a fonott lovunk mellett elhoztuk a vesszőből gyártott kézműves termékeinket és lovasunk nyeregalátét is a közmunkásaink hímezték ki – mondta el Vargáné Balatincz Krisztina, Kelevíz polgármestere. Hozzátette: a verseny előtt két héttel beteg lett Marcipán lovuk, így a kelevízi Pelso Equestrian egyesület lovasa Nánássy Ákos Pasával indult a fővárosba a versenyre. Kiemelte: sajnos a talaj nagyon fel volt ázva, két lovas vissza is lépett emiatt, egy kisebb ficammal küzdött lovuk, majd a középfutamban a kioldozódott fáslik nehezítették a versenyzést. - Nagyon izgultunk, hogy nehogy baleset történjen, de Ákos így is végigment a pályán, nekünk ő volt a nyertes, később a standunkhoz odajött egy idősebb,tapasztalt zsoké, aki gratulált, hogy lovasunk a nehéz helyzetben is helyt tudott állni – emelte ki a polgármester. Somogyból a kelevíziek mellett a látrányiak jutottak a harminc legjobb lovas közé. Nic-Nac Van De Noordheuvel belga melegvérű lova és Kövesdy Zsolt képviselte a somogyi települést. Ők sem jutottak tovább az ötödik középfutamban, harmadikként értek célba négy másodperces lemaradásban. A látrányiak lelkes csapata busszal érkezett a Nemzeti Vágtára, ahol Kelemen Ferenc polgármesterrel szurkoltak versenyzőjüknek.

Fotós: Zsuzsanna Bebesi

 

A verseny hevében készült fotó Nic-Nac-ról és Jimmy-ről.

Fotós: Hajdú Krisztina / Forrás: vagta.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában