Beatles

2022.11.10. 11:27

Behajózott a sárga tengeralattjáró Kaposfőre

Fehér Attila mernyei Beatles rajongó mutatta be évtizedek óta felépített gyűjteményét Kaposfőn.

Kovács Gábor [email protected]

Tíz éves korában hallotta először a gombafejűek zenéjét, és akkor úgy gondolta, hogy szeretne többet megtudni róluk. Először a könyvtárban kutakodott, és az újságokat bújta. Akkor még nem gondolta, hogy negyven év múlva még mindig velük foglalkozik majd. Októberben két fontos dátum is kapcsolódik a legendás együttes történetéhez: az első kislemez kiadásának valamint John Lennon születésnapjának évfordulója. 

Ezen kívül egy hónap múlva John halálának is az évfordulója lesz. November 8-án délután öt órakor lesz a tárlat megnyitója és két héten keresztül a kaposfői művelődési ház nyitvatartási idejében lehet megtekinteni. A zenekar által készített nagy és kislemezek várják a látogatókat, de láthatók lesz a Magyarországon kiadott összes magyar nyelven írt Beatles könyv, valamint angol nyelvű könyvek, poharak csészék, sok apróság, Nagyon sok fotó, naptár, régi Beatles újságok, a 70-es 80-as években róluk írt cikkek összegyűjtve. A kiállítás ideje alatt az ott található televízión futnak az együttes filmklippjei, koncertfelvételei. Újdonság is lesz a kiállított tárgyak között, egy Sárga tengeralattjáró gyűjtemény, amelyben három méretben is látható a jármű, George Harrison figurája, az animációs filmből készült képeskönyv, magnó és videókazetta, valamint a nagy kék kesztyű.

– Ha fiatal a látogató, akkor megismerheti a zene alapjait, egy zenekart, akik alapjaiban változtatták meg a világ zenei formáját – mondta Fehér Attila. – Ha a látogató kicsit idősebb, akkor nosztalgiázik, hogy milyen más volt még akkor az élet, más volt a zene. Előfordul, hogy emlékek jönnek elő, és mindenki jó érzéssel telve megy haza.

Az Egri Road Beatles Múzeum látogatottsága is arra mutat, hogy még mindig vannak rajongók. Nem csak idősebbek, hanem sok fiatal is felfedezi a Beatles fontosságát és érdekességét. Nemrégen két Beatles könyv is megjelent, melyet két fiatal rajongó tudhat magáénak, a Beatles Kódex, melyet Marsi József, és a Beatles Retrospektív amely Losonczi Zoltán írt. Az utóbbi könyv érdekessége, hogy a mai fiatalok nyelvén próbálja láttatni az együttes munkásságát, tette hozzá Fehér Attila.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában