Lukács István Emlékverseny

2022.11.17. 18:25

Döntőben a Krúdy és a Hikman csapata

Két somogyi csapat is bekerült a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület és az Agrármarketing Centrum szervezésében megvalósuló Lukács István Emlékverseny döntőjébe.

Góz Lilla

A Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Technikum és Gimnáziuma és a marcali Hikman Béla Szakképző Iskolájának csapata is november 26-án méretteti meg magát. A versenyben az ország legjobb hat csapata vesz részt a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskolában. A zsűri elnöke Macsinka János, Gundel- díjas séf, a Michelin Bib Gourmand elismeréssel rendelkező Macok Bisztró tulajdonosa lesz.

 

A döntőbe jutott két fős csapatoknak a pályázatkor leadott két fogást kell helyben elkészíteniük. Az első fordulóban a csapatoknak egy irodalmi alkotásban kellett bemutatniuk a Rákóczi János, cukrász és mesterszakács születésének 125. évfordulójából az akkori kor gasztronómiáját. Egy piackutatást is kellett végezniük a diákoknak, bemutatva legalább öt környékbeli termelőt. Csatolniuk kellett egy hideg előétel és főétel receptjét, fotóit, amelyet a döntőben szeretnének elkészíteni. A versenymunkában, legalább négy, a Magyar Konyha Magazin által díjazott év termelőinek, termékeinek kellett szerepelnie. A siófoki csapatot a tizenegyedikes szakács tanuló Czári Kincső és a tizedikes szakács tanuló Török Mátyás alkotja, felkészítő tanáruk Leányvári Krisztina szakoktató. A marcali csapatban tizedikes szakács tanulók Balaicza Patrícia és Kalota Máté vesz részt. Felkészítő tanáruk Mészáros Zoltán szakoktató. Gratulálunk mindkét csapatnak és szurkolunk nekik, hogy idén is szép eredményekkel térhessenek haza a nívós versenyről. Tavaly egyébként a Krúdy csapata szerezte meg az első helyezést a zöld majonézzel tálalt fogasfilével, a málnás cékla salátával. Főételnek szarvas bélszínt készítettek kelkáposztás kölessel, grillezett gombával, birsalmás mustármagkaviárral és vörösboros jus-vel.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában