Gyertyagyújtás Marcaliban

2022.11.27. 18:27

Óvodások műsorával vette kezdetét az első adventi gyertyagyújtás

Advent első szombatján, este ünnepi műsor keretében gyújtották meg a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplom előtti, Boldog II. János Pál pápa téren az első gyertyát.

Kiss Kálmán

Fotó: Kiss Kálmán

 A kültéri adventi koszorún, melyet a Római Katolikus Egyházközség 12 fős csapata épített Király Jenő templomatya, Gelencsér Róbert világi elnök és Tóth Péter vezetésével. Kiss Iván címzetes prépost, plébános elmondta, hogy már tizenkettedik éve készül együtt az egyházközség és a város karácsony szent ünnepére. A nagy számban megjelent híveknek, illetve a városlakóknak a Mesepark Óvoda Pillangó Csoportjának 8 kisgyermeke adott elő verses-zenés ünnepi összeállítást. A nagycsoportosokat Kolozs Rita és Jagadics Alíz óvópedagógusok készítették fel. Majd az első lila színű adventi gyertyát dr. Sütő László polgármester gyújtotta meg a kültéri koszorún. A rendezvény szentmisével zárult a plébániatemplomban. A következő alkalmakkal a Berzsenyi Dániel Gimnázium, majd a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, valamint a marcali hittanos diákok fognak közreműködni egy-egy ünnepi műsorral, melyre a szervezők szeretettel hívják és várják a város és a környék lakosságát is.

Fotós: Kiss Kálmán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában