Verbunkzene

2022.11.17. 11:30

Portugáliából tért vissza Kaposvárra a hegedűművész

Visszatért egykori iskolájába, ahol diákként, később zenetanárként is dolgozott Balázs István. A kaposvári származású hegedűművész Portugáliában él és a magyar verbunkzenét kutatja. Több somogyi szerző alkotását is bemutatta kedden este a kaposvári Liszt Ferenc zeneiskolában.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Izgatottan lépett be egykori iskolája kapuján Balázs István. – Az egész épület megújult, de a nagyterem hangulata ugyanaz maradt, mint amikor még 1954-ben én is ide jártam – mondta mosolyogva a 75 éves kaposvári származású hegedűművész. Hozzátette: óvodai zenetanára olyan volt számára, mint egy nagymama. Családja a Délvidékről származott, a zene szeretetét édesapjától örökölte. – Bácskai magyar emberként nagyon szerette a nótákat. Hegedűt magam is először a cigány muzsikusok kezében láttam, akik nagyszerűen játszottak a hangszeren – mesélte a zeneművész. 

Fotós: Lang R.

Példaként említette Ifjabb Sánta Ferencet és Darvas Károlyt, akik a kaposvári zeneiskola falai között nevelődtek, bontogatták szárnyaikat. Balázs István ma is élénken emlékszik az egyik első énekkaros fellépésére. – Az Anna utcai iskolában Zákányi Zsolt irányítása alatt voltam kórustag és a színházban a Hári Jánost játszották. A francia király egyik kishercegeként az Abcd-t elénekelhettem. Ez óriási élmény volt számomra – mesélte meghatottan a hegedűművész. Miután a konzervatóriumot elvégezte a fővárosban, visszatért Kaposvárra, ahol hegedűtanárként dolgozott, valamint a Csiky Gergely Színház zenekarának tagjaként is hallhatta a közönség. Hevesi András pécsi származású karmester vezénylete alatt számos zeneműben játszott. Jelenleg Portugáliában él és magyar verbunkműveket kutatja. – Rátaláltam egy régi, Kaposváron kapott ajándékkönyvemre, amely a 18. századi magyar hangszeres zenéről ír és Domokos Pál Péter adta ki, aki Együd Árpád meghívására érkezett a somogyi megyeszékhelyre – mondta el Balázs István. 

Hozzátette: a magyar verbunkos műveket gyakorolja és kutatja. Egy kiadványban talált a szerzők között egy szentgáloskéri Bocsári Svastics Nepomuk Ferencet, akinek verbunkosait is bemutatta egykori iskolájában. 

 

A sok gyakorlás hozta el a sikert 

– Hiába támogatott atyám, nem jutottam volna tovább, ha nincsenek ilyen oktatóim és nem szerettem volna nagyon, amit csinálok – emelte ki. – Aki hegedül, az tudja, hogy a hangszer feltöri kicsit az állat, sosem felejtem el, mikor a pécsi hegedűművész Ruha Istvánt láttam, aki annyit játszott, hogy nyaka mindig véres volt, mert nem tudott begyógyulni. Ez sem riasztott el, még kitartóbban hegedültem – mondta mosolyogva Balázs István. 

Balázs István egykori zeneiskola társával, Spindlerné Lubics Irénnel ellátogatott barátaik sírjához. Ötvenöt év után találkoztak újra. A hegedűművész kiemelte: nagyon jó érzés számára Kaposvárra jönni. – Nagyon sok minden változott a városban, de a modernizálódás mellett meg tudta őrizni a hangulatát – emelte ki. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában