Nem zár be, csak észszerűsít

2023.01.04. 08:57

A téli szünet alatt a foglalkozásokat és próbákat is megtartják a Csiky Gergely színházban

Nem zár be a Csiky Gergely Színház épülete a következő hetekben, azonban kevesebb előadással várják a nézőket január harmadikától.

Ma. G.

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Fülöp Péter, a teátrum igazgatója megkeresésünkre elmondta, a színház két hét téli szünetet tart, január 15-től pedig a művészek, a művészeti állomány és a menedzsment is szakmai továbbképzéseken és tréningeken vesz majd részt. Mindezek mellett zajlanak a próbák, a társulat két nagyszínpadi bemutatóval is készül tavaszra, tette hozzá. 

Fülöp Péter kiemelte, a kamaraszínházban továbbra is elérhetők lesznek azok a programok, melyeket a korábban bezárt Együd Árpád Kulturális Központból és a Szivárvány Kultúrpalotából „fogadott be” a színház. Az épületben tartja foglalkozásait az Együd művészeti iskola egy része, valamint a Somogy Táncegyüttes is. A teátrum igazgatója hozzátette, a kamaraszínházban játszott előadásokat januárban és februárban is megtartják majd. 
Programokkal teli hétvégéket, bérletszünetes eladásokat a nagyszínpadra is terveznek a következő két hónapban. Január 21-én és 22-én a Meseautóval és A Riviéra vadorzóival várják az érdeklődőket. Január 23-án is megtelik a színház a városnapi ünnepségen. Az ünnepi közgyűlésen megemlékeznek majd arról, hogy 150 évvel ezelőtt nyilvánították rendezett tanácsú várossá Kaposvárt és átadják a díszpolgári kitüntetést is.
 

Márciustól lesznek újabb bemutatók 

Fülöp Péter igazgató arról is beszélt lapunknak, hogy a mozirajongók sem maradnak filmek nélkül a következő hetekben. A Szivárvány Kultúrpalotából „átköltöztetett” Artmozi továbbra is működik a színházban. A teátrum igazgatója hangsúlyozta, jelentős megtakarítást jelent az intézménynek ez a néhány hetes változás. A döntésnél azonban azt is figyelembe vették, hogy a nézőknek ne legyen kellemetlen élmény színházba járni a hűvösebb estéken. Hozzátette, novemberben és decemberben a közönség jól tudott alkalmazkodni a megváltozott színházi körülményekhez. A tervek szerint a nagyszínpadon várhatóan március elsejétől lesznek rendszeres előadások és újabb bemutatók.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában