Különös szilveszter

2023.01.01. 11:30

Színpadon herceg, képernyőn bolgár középhátvéd lesz

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang R.

Ádám almái, Csárdáskirálynő, A Riviéra vadorzói. A Csiky Gergely Színház műsoron futó színdarabjaiban van egy biztos közös szereplő: Kisari Zalán. A fiatal színész nem bánja, hogy a színpadon tölti az év utolsó estéjét, míg mások buliznak. 

– Olyan előadásban játszom szilveszterkor, amit nagyon szeretek – mondta. – Talán kicsit jelentőségét vesztette számomra a szilveszter, hiszen év közben is tudok bulizni a bemutatók után, amelyekből idén is akadt bőven. Szeretek egy kicsit beszélgetni a büfében az előadásokat és a próbákat követően. Nincsenek kötöttségeim, úgyhogy megtehetem – tette hozzá a színész, aki azt is elárulta, hogy nem tesz fogadalmat. 

– Néhány éve mondogatom, hogy kíváncsi vagyok rá, mit hoz az új esztendő. Remélem, 2023 már tényleg kicsit könnyebb lesz, bármennyire is nem ezzel kecsegtetnek bennünket a körülmények – mondta. Azt már előre tudja, hogy az új évben még egy szerep vár rá a Csikyben: a Hamupipőke című mesedarabban izgulhatnak érte a gyerekek, hogy megtalálja-e az elvesztett cipő tulajdonosát. 
Januártól a Gólkirályság című televíziósorozatban is láthatjuk majd, amelyet a Mi kis falunk és az Üvegtigris rendezője, Kapitány Iván alkotott. 
– Jó, hogy a vb utánra időzítették a sorozat bemutatását. Hasonló humor járja át, mint a Mi kis falunkat. Bízom benne, hogy a nézők szívesen fogadják majd. Egy bolgár középhátvédet alakítok a sorozatban, aki akcentussal beszél. Ennek a képességnek az elsajátításához egy bolgár színésznő segített – árulta el a kulisszatitkot Kisari Zalán. 
 

Hangversennyel köszöntik az újévet 

A két ünnep között megtelt a kaposvári teátrum nézőtere, az ünnepi előadásokra is azonnal elfogytak a jegyek. – Az előszilveszteri Meseautó és a szilveszteri Riviéra Vadorzói előadások szünetében pezsgővel kedveskedünk nézőinknek – mondta Fülöp Péter, a teátrum igazgatója, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az új évben csupán a színház működését szűkítik. – Január 2-án, az újévi hangversenyen a Magyar Rádió Zenekarát Oliver von Dohnányi vezényli majd. 

Január második felétől a Kamaraszínpad várja a gyerekeket, majd két hét üzemszünetet tartanak, miközben a munkatársaik továbbképzéseken vesznek részt. Január 21-22-én A Riviéra vadorzóit és a Meseautót láthatja a közönség. Január 23-án Kaposvár várossá nyilvánításának százötvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepi közgyűlésnek ad helyet a színház. – Nagyon hálásak vagyunk a közönségnek a kitartásért, köszönjük, hogy kíváncsiak a színház előadásaira és az extrém körülmények között is jegyet váltanak. Az évad közepén járunk, azt tudom elmondani, hogy a bemutatóink mind sikeresek voltak idén – tette hozzá az igazgató, aki a mihamarabbi teljes nyitásban bízik, ám ennek lehetősége az időjárástól is függ. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában