Sonline.hu podcast

2023.05.22. 11:22

Újabb díjjal ismerték el a bevállalós jelmeztervezőt

Gedeon József Amfiteátrum-díjat kapott az elmúlt héten Cselényi Nóra, a kaposvári Csiky Gergely Színház jelmeztervezője. A Szabadtéri Színházak Szövetsége által adományozott elismerés 2017-ben vette fel a Gyulai Várszínház 2016-ban elhunyt igazgatójának nevét. A díjazott maga is dolgozhatott egyszer Gedeon Józseffel.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang R.

Málnaszörppel és csokoládéval fogadott bennünket Cselényi Nóra, aki büszkén nyitotta ki kedvünkért a kis dobozt, amelyben legújabb díját kapta. 
– A Dömötör-díjat Szegeden kaptam, utána a Jászai Mari-díjat, aztán a Csiky Örökös Tagja a legújabb. Mindegyiket a polcon tartom – mutatta a fő helyet a jelmeztervező. 
– Sok szabadtéri színházban dolgoztam. A Kőszegi Várszínházba már harminc éve visszajárok. Boldog vagyok, hogy ennyire bíznak bennem. Lényeges különbség a kőszínházakkal szemben, hogy a szabadtéri színházakban való munka jóval nagyobb logisztikai szervezést igényel. Ezt leszámítva a munkafolyamat nem különbözik: a rendező instrukciói alapján dolgozom ki a karakterek viseleteit, figyelembe véve a színész egyéniségét – avatott be a tervezői munkafolyamatba. 

Élvezi a közös alkotást. 
Fotó: Lang R.

– Szeretek jelen lenni a próbákon is, hiszen a közös alkotás során a színészek reagálnak a ruhákra és vica versa. Ez inkább egy élő dolog, mint egy terv, ami csak felkerül a színpadra. Épp ezért tartom fontosnak, hogy dramaturgiai szempontból indokolt legyen minden választás, és hű maradjon az elképzeléshez. Izgalmas megoldásnak tartom egy színdarab látványbeli maivá tételét, hiszen így közelebb hozzuk a nézőhöz, és éreztetjük az írott mű időtlenségét. A céltalan, átgondolatlan modernizálással viszont nem értek egyet – húzta alá. 

– Legutóbbi nagyszínpadi munkám, a Bánk bán során szintén igyekeztünk kapcsolatot teremteni egy klasszikus történet és a jelenkor között. A gyerekdarabokon szintén ugyanezzel a munkamódszerrel dolgozunk. Mivel a gyerekek számára a látvány nagyon meghatározó a színházi élményben, fontos feladatomnak tartom azt emlékezetessé tenni számukra. Ahhoz, hogy a gyerekek színházba járók lesznek-e, vagy sem, az előadásokon szerzett tapasztalataik nagyban hozzájárulnak. Én nagyon élvezem ezeket a munkákat is – mondta Cselényi Nóra. 

A Miskolcról származó alkotó úgy fogalmazott: bár nem a somogyi vármegyeszékhelyen született, mégis kaposvárinak érzi magát. Az itt töltött évek alatt Kaposvár az élete részévé vált, ahogy a város is elképzelhetetlen már nélküle: lehetetlen nem észrevenni az utcán az egyedi öltözködésű, bevállalós stílusú tervezőt. 
 

 

A zene hozta, a színpad hívta a Csikyhez Kaposvárra

Amikor nála jártunk, fotósunk kedvéért három-négy szemüveget is bemutatott, mondván: válasszuk ki, melyik az igazi rajta. Fülében egy-egy hegedű formájú fülbevaló lógott, talán utalva arra, hogy hangszerének köszönhetően jött Kaposvárra. Tizennyolc éves koráig ugyanis nagybőgőzött és hegedült egy zenekarban, amely kapcsolódást jelentett az egykori Manézs Színházzal, amelybe „beleszeretett”. Színészként érkezett a kaposvári teátrumba, ahol a legendás színidirektor, Babarczy László vette szárnyai alá. Később jelmeztervezésre váltott, amiben a színház szintén teljes mértékben támogatta. 
A Jászai Mari-díjas (2013) Cselényi Nórát 2021-ben a Kaposvári Csiky Gergely Színház Örökös Tagjává választották. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában