Sonline.hu videó

2023.12.27. 08:53

Filmet forgattak a Balaton megmentéséért a siófoki középiskolások

A Balaton ökológiai rendszerének védelmére hívja fel a figyelmet az a kisfilm, amelyet siófoki középiskolások készítettek. A napokban bemutatott közel félórás figyelemfelkeltő alkotás a Siófok Holnap Egyesület pályázatán elnyert 7,87 millió forintos támogatásból valósult meg, egy 11 hónapig tartó műhelyfoglalkozás keretében.

Andricz Gabriella

A Siófokon forgatott négy tematikai részből álló kisfilm célja, hogy felhívja a figyelmet tó térségében az élő rendszerek védelmére, a nádasok irtásának veszélyére, amellett, hogy kiemeli a városi élőhelyek fontosságát, és bemutatja a töreki természetvédelmi tanösvényt is. A Baross Gábor Szakképző Iskola és a Perczel Mór Gimnázium diákjai saját nézőpontjukból közelítik meg a témát, felvetik azt is, hogy többségük hamarosan elkerül a Balatontól továbbtanulás miatt, és nem katasztrófaturistaként szeretnének visszatérni. Hangot adnak meglátásuknak, miszerint a következő 10-20 évben sokat fog veszíteni a térség a mai értékéből, hisz jelenleg vesztésre áll a tó az eltúlzó mértékű ingatlanfejlesztésekkel szemben. 

„Meg kellene tanulnunk együtt élni a környezetünkkel, az utolsó percei vannak annak, hogy megtehessük”- hangzik el a filmben. A film drónfelvételeken keresztül olyan talán soha nem látott tájrészletekre világít rá, amely valóban szemléletfomáló magatartásra készteti a nézőt. -18 önként jelentkező diák vett részt a projektben, lelkesen tanulták a kamerák használatát, alapanyagot rögzítve a filmekhez. 20 alkalommal találkoztunk 2022 ősze és 2023 nyara közt, forgattunk fagyban és szélviharban is- mondta el Magyarfalvi Attila projektmenedzser a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség munkatársa, aki elmondta lapunknak, hogy az a tapasztalat, hogy a középiskolás korú fiatalok szemléletformálása az egyik legmegtérülőbb dolog, ezért is ezzel a célcsoporttal dolgoztak együtt. 

Vízügyi és madártani szakértők útmutatásával alakították ki a közös mondanivalót, valamint a támogatásból beszerzett kamerákkal végig profi operatőr segítségével, és kiegészítő eszközeivel gyűjtötték a jeleneteket. A kamerás és vágási feladatok közös elvégzése közben a fiatalok nemcsak filmezni tanultak, hanem környezetük értékeit, kedvező és kedvezőtlen jelenségeit is jobban megismerték. A narrációt is diákok végezték, fontos kérdéseket felvetve, kiemelve a városi élőhelyek fontosságát, a madarak védelmét, a töreki természetvédelmi tanösvény értékeit, és a nádasok szerepének fontosságát-folyatta a projektvezető. 

Természetesen nem egy profi természetfilm készült, nem tudományos anyag, de azért nem is egy Tiktok videó. Van benne egy kevés ismeret átadás, de inkább szemléletformáló gondolatok továbbítása lett a célja, és erre kiválóan alkalmas. 

Megtudtuk továbbá, hogy a siófoki mozi üzemeltetője a témára való tekintettel ingyen biztosította a termet a projektbemutató vetítéshez.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában