A világpolgár Márai nem jelent meg saját egyházi esküvőjén

Czinkné Bükkösdi Valéria, a megyei könyvtár nyugalmazott könyvtárosa akkor fedezte ezt fel, amikor Márai-rajongóként kézbe vette Lola naplóját, melynek sűrűn teleírt füzetei – több mint száz –, az írói hagyatékkal tértek haza a tengeren túlról. Így együtt – párhuzamosan – olvashatta Márai teljes naplóját a feleség naplójával. A Betűbe zárva Márai zsidó származású feleségének két vaskos kötetben közelmúltban megjelent naplója meglehetősen részletgazdag. Nem olyan szikár és lényegretörő, mint amilyen a posztumusz Kossuth-díjas, elbeszéléseket, cikkeket, regényeket, verseket is publikáló Máraié, és a szövegezése sem irodalmi, de mindenképpen izgalmas látlelet az adott korról, neves és névtelen szereplőkről, s a házaspárt egybeölelő több évtizedes közös múltról. Az ebben olvasottak is egyértelműsítették: az írónak nem volt szándéka 1936. november 24-én leutazni Segesdre, saját templomi esküvőjére, ahol felesége egyúttal a keresztség szentségében is részesült, s így áttért a katolikus hitre. Az ismert író Lolával, az egyik legtehetősebb kassai család leányával már jóval korábban, 1923. április 17-én polgári házasságot kötött Budapesten. S mivel Márai katolikus, Lola zsidó volt, a közvélekedés azt tartotta: minden bizonnyal azért volt szükség a keresztelésre, illetve a templomi esküvőre, hogy a férj meg tudja védeni feleségét, ezért kérte Lolát, hogy térjen át a római katolikus hitre.

A ferenceseknek régi idők óta kedves szolgalati helyük volt a számos gyógyulásról ismert csodatévő hely, Segesd. Várdombon álló templomában egy ideig Horváth Imre Albin ferences szerzetes atya szolgált. A helytörténet iránt is érdeklődő pap sorra tanulmányozta a régi anyakönyveket, plébániai dokumentumokat; ekkor bukkant rá a Grosschmid Sándor névre, amely mellé az volt írva: író. A párt P. Törzsök Ignác adta össze, az esketésnél Jakoda Mansvét és Vajda Benjamin tanúskodott. Az atya a bejegyzés alapján bizonytalan volt abban, melyik író rejtőzik e név mögött, ám Ivelics Jánosné könyvtárossal sikerült megfejteniük a talányt: Márai. Erre emlékezve, apró táblát helyeztek el a templom falán.

Czinkné Bükkösdi Valéria arra utalt: amíg Lola naplója meg nem jelent, az életrajzukra vonatkozó irodalom, de a szakirodalom sem tért ki erre a tényre. Még Ötvös Anna 2017-es Lola-könyve sem említi, igaz, az részletesen csak 1924-ig követi Matzner Ilona életútját, utolsó soraiban olvasható: „közös történetük, életük igazán ezután kezdődött.”

Lola bejegyzéseit olvasván azt gondolhatnánk, M. Ilona kötelességének tartotta a férje írói tevékenységével kapcsolatos történések, pontosabban írói termése „mozgásának” regisztrálását. A levelezések rögzítése Máraiék kiterjedt és bensőséges személyes kapcsolatrendszeréről tanúskodnak, s az álmok is állandó szereplői a naplónak. Köztük a Vilmával, a segesdi barátnővel közös álmok…

– Segesd Ilonának nemcsak esküvői színhelye volt, hanem barátnőjének, Vilmának az otthona is, ahol Lola gyakran, hosszabb időre is meglátogatta, amely hely talán nemcsak a szeretett barátnő miatt vonzó, szinte idilli számára, hanem a boldog együttlétnek a színtere is, amire jó szívvel gondol, s erről mindig szívesen és szeretettel ír a naplójában is – tartotta fontosnak megjegyezni Czinkné Bükkösdi Valéria, mivel az esküvő-történet segesdi előzményeinek és egyéb személyi vonatkozásainak is utánajárt.– Magyarországról Máraiék 1948-ban emigrálnak, 1949 márciusában érkeznek Svájcba, ekkor ezt írja: „Csak hálával köszönhetem meg ezt a csodát, ahová hoztak. Visszakaptam Vilmáék elveszett paradicsomát. Ugyanaz a stílus, rend, kényelem, még a fürdőszobamérleg is olyan, mint a (…) segesdi lakásban volt!”

Vilma annak a Seres Istvánnak a felesége, aki a segesdi Széchényi-uradalom bérlője volt 1934-től, apja, Schlesinger István után. Az ifjabb Seres István, aki 1936-ban magyarosította nevét, 1934 óta bérelte a gróf 3500 magyar holdas birtokát. Felesége, Schulz Vilma és Lola a bécsi Mädchem Lyzeums Hilda Guneschbe járt középiskolába, amely az egyik legelőkelőbb leányiskola és internátus volt abban a korban. Itt életre szóló barátság szövődött a lányok között, de Vilma 1944-ben a koncentrációs táborban meghalt. Emlékét azonban Lola őrzi gondolataiban, álmaiban, a fiaival való szoros kapcsolatával. A két Seres fiú, miután hazajöttek a munkaszolgálatból, rövid időre Segesdre is visszatérnek, aztán hamarosan Ausztráliába emigráltak. György textilgyáros lett, Tamás pedig, akit Lola Tommyként emleget, Tim Seres néven nemzetközi díjakat nyert bridzsbajnok.

Lola naplójában minden május elseje Segesdé. A házat, amelyben Vilmáék laktak, a 20. század első felében Seres István építtette, s a Széchényi-kastély közelében áll. Ez is kastélyszerű épület, szépen rendbe hozva ma a polgármesteri hivatal működik benne. Belülről, ahogy Lola említette, csinos, korszerű, „úri” volt a berendezése. Milyen a hely „szelleme” számára? 1972-ben Salernoban így emlékszik vissza M. Ilona: Ablakon kinézve pontosan olyan tavaszi „földszag”, mint Vilmáéknál volt a földeken márciusban! És május elsején? Mint Vilmáéknál: „Hajnalban, hajnal előtt, rózsafa nyílik a házam előtt”, ahogy húzták a cigányok.
Czinkné Bükkösdi Valéria szerint nem Márai szorgalmazta elsősorban Ilona keresztelését, hanem az ő nagynénje, Julie néni. 1975-ben így vallott naplójában: „Mikor összekerültünk, abban az időben (20 évesen) mindketten vallástalanok voltunk. „Esküvő” = aláírás előtt kérdeztem, ne térjek-e át a r. k. hitre?! Azt felelte: ha merek! (…) Többet nem merült fel ez a téma. (…) Julie néni, drága jó barátnőm és keresztanyám rábeszélésére tértem át Vilmáéknál Felsősegesden! Még nem is tudtam akkor, hogy valóban keresztény lettem. Csak a sok vallásbeírás, rendezett papírok miatt csináltam. Mama már nem élt, Apának természetes volt!” S hogy mi áll Márai naplójában? „Április 17. Ma ötven éve írtuk alá Budapesten a házasságkötés okmányát. Polgári esküvő volt. Az egyházit, L. kívánságára, 30 évvel később kötöttük meg egy dunántúli faluban. (…) Erre az esküvőre már nem mentem el; egy helybeli erdész helyettesített – a pap azt mondta, utoljára Napóleon kötött így egyházi esküvőt első feleségével, amikor maga helyett a kardját küldte a templomba…” Kiderült az is: a férjet – aki a vőlegény helyett mondta ki az igen-t – Luther Márton erdőmester vagy a fia, Luther Árpád erdőmérnök helyettesítette. Ma már az idős segesdiek sem emlékeznek nevükre, személyükre.

A mi leveleinket is ugyanígy fogják egy nap kiszaglászni…

Lola a Magyar szerelmes levelek című könyvet lapozva, viszolygással írja: 1976. II. 15-én: Illetlenség, sértő! Minek? Szennyesben, papírkosárban kotorászás. (A mi leveleinket is ugyanígy fogják egy nap kiszaglászni?) Lola, bár mondataival az istenkeresésről beszél inkább, mégis érezzük a megtalált bizonyosságot is: „Még nem is tudtam akkor, hogy valóban keresztény lettem.” – írta. A Szentek könyvéből pontosan eligazodik a katolikus ünnepek között, igaz, nem feledkezik el a zsidó újévről sem. Már idős korában megnézi Zeffirelli A názáreti Jézus című filmjét, amelyről azt tartotta: „Visszahozza az én Jézus-emlékemet. Segesden, a templomban, a padban, előttem egy kis feszület az oltár előtt mintegy világosság az agyamban. Jézus-emlékemet. Segesden, a templomban, a padban, előttem egy kis feszület az oltár előtt mintegy világosság az agyamban. Jézus minden ember szimbóluma.”