2025.01.22. 18:43
Irodalmár és közéleti személyiség is volt a fiatalon elhunyt Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc (1790–1838) Himnusz című örökérvényű munkájára emlékezünk minden egyes esztendőben a magyar kultúra napján. A Himnusz költőjének életműve talán ma már a feledésbe merül, pedig Kölcsey Ferenc helye ott kell, hogy legyen a 19. századi nagy gondolkodóink, íróink sorában.
Az 1800-as évektől kezdődő – a magyar reformkort megelőző – időszak igen válságos és küzdelmes korszaknak bizonyult a magyar történelemben. Kölcsey Ferenc korában egy nemzet küzdött egy felsőbb idegen hatalommal, a Habsburgokkal, de saját belső erőivel is. A hangsúly itt a belső, főként politikai tényezőkön van, ugyanis igencsak leegyszerűsítő képlet a Kölcsey-korabeli magyar „politikusgárdát” pusztán liberálisokra és konzervatívokra osztani.

Fotó: wikipedia
A legfőbb probléma az ellenzék megosztottsága volt, s az, hogy hiába vallottak azonos morális, történetfilozófiai vagy egyéb elveket, politikai törekvéseik eltérők voltak. Ezáltal a magyar nemzeti egység képe egyelőre csak vízióként merülhetett fel. A megosztottság a későbbiekben is megmaradt, de az 1848-as márciusi forradalom kohéziós erőnek bizonyult, s rövid időre megszüntette az ellenzéki politikusok széthúzását.
Kölcsey Ferenc a reformkori küzdelem legkritikusabb szakaszában vállalt szerepet
De valós politikai szerepvállalása előtt irodalmi alkotásaiban fejtette ki nézeteit az 1800-as évek magyar valóságáról. Az antikvitás klasszikusain, kiváltképp Plutarkhoszon nevelkedett csekei remete- akinek gyermekéveit a debreceni kollégium kálvinista szelleme határozta meg – nemcsak a Himnusz (1823) dalnoka s a Parainesis (1837) bölcs gondolatainak megfogalmazója. Írt novellákat, drámatöredéket, találós kérdéseket, könyvismertetéseket és nyelvészeti jegyzeteket is. Életének egy fontos szakaszában, elhagyva a szatmárcsekei magányt, megyei követként vett részt a magyar országgyűlésen, Pozsonyban, ahol szinte Cicero tanítványaként adta elő beszédeit.
Sokoldalú irodalmár és közéleti személyiség volt egyben. Költőként Hellász és a múlt rajongójának bizonyult, a közéletben pedig a szabad gondolkodás, a haza és a haladás eszméi hajtották. Míg tanulmányaival, verseivel távoli korszakokba, vidékekre kalauzolta olvasóit, országgyűlési követként a megyegyűléseken és a diétákon hazájának aktuális problémáival ostorozta a hallgatóságot. A legegyenesebb út a politikához az irodalmon át vezetett. Alkotásai között – a vármegyei hivatalba lépés előtti időszakban – olyan mérföldköveket találunk, amelyeknek politikai, kulturális üzenetük volt.
Nemzeti hagyományok (1826) című értekezése különösen kiemelendő. Ebben az írásában azt vizsgálta, hogy egy nemzetnek – így a magyarnak is – milyen jegyekkel, jellemzőkkel szükséges rendelkeznie, hogy nemzeti kultúrája virágozzék. Kölcseynek talán az ezt követő években sem született ilyen nagy értékű írása – érdemes elolvasni –, amelyben számtalan indítékot, gondolatot ennyire egységessé tudott volna ötvözni, s amelynek központi kérdése: beépültünk-e Európába, elsajátítottuk-e az európai és az egyetemes nemzeti értékeket?
Kölcsey további, az 1820-as években keletkezett tanulmányainak centrumában már mindvégig a nemzeti problematika állt. Irodalmi formába öntött politikusi hitvallás bontakozhat ki előttünk, amelynek középpontjában az anyanyelv, a kultúra és egy újfajta – a nemesi-rendi felfogástól eltérő – társadalom- és nemzetfelfogás lelhető fel. Kölcsey művei hangsúlyos üzeneteket hordoznak. Mohács című, soha el nem mondott emlékbeszédének kulcsmondata így hangzik, érdemes lenne megjegyezni, hiszen 200 év elteltével is üzenetértékű: „Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg; s akármi más kezdődjék ezentúl: az a régi többé nem leszen.”
Kölcsey Ferenc legfontosabb művei:
- Felelet a Mondolatra
- Himnusz
- Huszt
- Mohács
- Vanitatum vanitas
- Parainesis Kölcsey Kálmánhoz