2025.01.22. 11:39
Helyre tette tartótisztjét a megfigyeltetett Beton atya
Varga Ágota A tartótiszt című dokumentumfilmje az első olyan magyar alkotás, amelyben a hálózati személyek beszervezője és tartója szólal meg. A filmet csütörtökön mutatták be a visegrádi Duna Moziban, majd a rendező Szakály Sándor Széchenyi-díjas történésszel, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatójával, valamint Csatári Bence történésszel, publicistával beszélgetett.

Fotó: TIBOR KOVACS
A díszbemutatót 2013. május 28-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezték, s a filmet a kaposvári közönség is láthatta a Szivárvány Kultúrpalotában 2013 őszén, az Ars Sacra Fesztivál keretében. A dokumentumfilm egy magas rangú, vidékről a fővárosba felkerült, volt állambiztonsági rendőrtiszt portréját próbálja megrajzolni. Beton atyán, vagyis Balás Béla akkori megyés püspökön kívül Reisz Péter Pál ferences atyával, egykori gimnáziumigazgatóval és Vincze József plébánossal is találkozik a már nyugalmazott tartótiszt, akinek rendszeresen jelentettek az ügynökök a megfigyelt egyházi személyekről. A megszólaltatottak közül Balás Béla a rá jellemző szókimondással, de elegánsan adja a tartótiszt tudtára, hogy a róla szóló jelentések színvonala meglehetősen alacsony; ő maga sokkal jobbat tudott volna írni. Minden alázatát és nyugalmát latba vetve azzal is szembesíti a nyugdíjas rendőrtisztet: amit hosszú éveken át végeztek, az nem volt más, mint szégyenteljes, nemzetgyilkos stratégia.

A 80-as években a BM III/III-1-a alosztályának vezetőjeként a klerikális elhárítással foglalkozó tartótiszt – aki fogadta, s értékelte az ügynökök jelentéseit –, ugyan adta az arcát a filmhez, és beszélt a módszerekről, arról a „megszállottságról”, amely mindvégig vezette, ám a nevét nem. Családja előtt is titok volt, mivel keresi a kenyerét. A Belügyminisztérium hajdani tartótisztjei közül elsőként ő vállalta, hogy a kamerák elé áll. Azért, hogy a fiatalok szembesüljenek a múlttal, amire utal is a több mint egy órás filmben.
A három érintett vállalta a sebeket feltépő, kényszerű emlékezést, miközben mindannyian emelt fejjel próbálták a tartótiszt fejére olvasni az általa elkövetett cselekmények súlyát, erkölcstelen munkamódszerét. S tették mindezt gondolatébresztőül, finoman, a saját szemszögükből, hitük szerint.
A pártállam iránt rendkívül lojális, alezredesként hosszú időn át kiemelt fizetést, majd nyugdíjat élvező, ám lelkiismeret-furdalást nem érző, szikár férfi
aki elmondása szerint gyerekkorában papnak készült, de hivatásában meggátolta egy lelkész molesztálása
-mintha a film végére némiképp összeroppant volna. Mintha a megszólított papok mondandója nyomán elkezdett volna derengeni tudatában az igazság fénye. Mintha mégis megszólalt volna benne egy belső hang: mea culpa, mea maxima culpa. Tévedtem, s nem tudom, miként tehetném jóvá, hogy aljas módszerekkel övezett, rossz úton jártam…
A film végén szerencsére megfogalmazódik benne a maga számára is döbbenetes felismerés: teljesen felesleges volt a munkája. Jó, hogy ez kimondatott, s főleg, hogy a tartótiszt mondta ki.
A kommunizmus áldozataival már korábban is foglalkozó rendező a Médiatanács támogatásával született dokumentumfilmjében a beszervezési akciók gyakorlatával, az alkalmazott lelki terror „praktikáival” is szembesülünk, s ezzel párhuzamosan a tartótiszt folyamatosan felfelé ívelő karrierjének is tanúi lehetünk. Bár meglehetősen nyomasztó téma terül terítékre, egy-egy apró megjegyzés vagy gesztus hangos nevetést váltott ki a nézőtéren. Más esetben ez egyenes beszéd, a karakán szókimondás követelt tapsot.
Mint ahogy a Beton atyából püspökké lett valamikori bajóti plébános – akiről a fiatalok vonatkozásában papírra vetették: tud a nyelvükön is beszélni – kijelentése nyomán is felcsattant a taps: nemzetgyilkos stratégiát alkalmazott a hatalom.
A tartótiszt díszbemutatóját követően nyilvános sajtóbeszélgetés zajlott a büfében. Papok és történészek párbeszédének lehettünk tanúi; elhangzott: az iratoknak mindössze 29–33 százaléka maradt meg, s vélhetően mintegy 250 ezer besúgója volt az államszocialista rendszernek, ám a besúgók tizedét sem tudják a kartonok alapján egyértelműen beazonosítani. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában egyébként 60 millió oldalnyi iratot őriznek, amelynek teljes feldolgozása 120 ember 15 éves munkáját jelentené.
Újra megbizonyosodhattunk arról: múltunkban sok még a kibeszéletlen, a feldolgozatlan. Balás Béla szerint nem segít okvetlenül sem a kibeszélés, sem a szembesítés.
Ki kell törni ebből az ördögi csapdából, mert ennek egyébként soha nem lesz vége
– javasolta a történelmi igazságszolgáltatás kapcsán a hosszú időn át figyeltetett főpap.

Megbocsátani lehet, emlékezni kötelező!
Szakály Sándor történész lapunknak elmondta: sokan megtagadták az együttműködést, sokan igent mondtak. A dokumentumfilm arra keresi a választ, hogy ki és miért választotta az egyik vagy a másik utat. A választ a tartótiszttől kapjuk meg. Akit „fogni lehetett”, az nem igazán kerülhette el, hogy ne legyen együttműködő. Három évtizeddel a változtatás után is számos kérdés adódik még. Miért nem szólalnak meg azok, akik… Miért azokat próbálja meg mindenki elítélni, aki jelentett és miért nem azok kerülnek a „célkeresztbe”, akik a rendszert kitalálták és működtették? Van-e erkölcsi alapunk ítéletet mondani, akkor és úgy, hogy nem kerültünk szembe soha egyetlenegy kihívással sem? Szakály szerint e kérdések megválaszolása még hosszú évekig foglalkoztatja az adott időszakot meg- és átélteket. A megfigyeltek a magyarországi római katolikus egyház papjai, szerzetesei voltak. Ők pedig hitükből eredendően is a megbocsájtást hirdetik. Mert megbocsátani lehet, emlékezni kötelező és felejteni nem szabad!
Száz dokumentumfilm
Varga Ágota munkássága a 80-as évek végén elinduló múltfeltárás folytatásának, egyben megújításának is tekinthető. A Balázs Béla-, UNESCO, Tolerancia, Filmkritikus, Ember Judit- és Príma díjjal elismert alkotó, aki javarészt írója, rendezője, producere is a filmjeimnek, több jelentős nemzetközi és hazai fesztivál- és filmszemledíjjal is rendelkezik. Csaknem száz dokumentumfilmmel gazdagította eddig a hazai filmművészetet.