Helyi kultúra

2025.02.27. 11:53

Versmondó diákok szavaltak a VerselŐk versenyén

A dél-somogyi iskolák diákjai Babócsán mérték össze tehetségüket a VerselŐ versmondó versenyen. VerselŐ versmondó verseny során 105 tanuló szavalta el kedvenc magyar költőjének művét, a felsősök pedig egy József Attila-verssel is tisztelegtek a költő születésének 120. évfordulója előtt.

Harmadik alkalommal rendezték meg a VerselŐ dél-somogyi versmondó versenyt, melyek ezúttal a babócsai iskola adott otthont. A versenyre 105 tanuló nevezett a csurgói és a nagyatádi járás 11 iskolájából. Érkeztek versmondók Somogyfajszról és Mernyéről is.

versmondó
Dél-somogyi versmondó verseny Fotó: Györke József


Háromfős zsűri értékelte a versmondók szereplését
 

Az alsósok egy magyar költő versével nevezhettek. A felsősöknek egy magyar költő szabadon választott verse mellett kötelezően egy József Attila verset is el kellett mondaniuk a költő születésének 120. évfordulójára emlékezve. A nagy létszám miatt négy háromfős zsűri értékelte a versmondók szereplését. Az eredmény kihirdetésekor valamennyi tanuló kapott minősítő oklevelet és könyvjutalmat. A zsűri 29 arany, 34 ezüst és 27 bronz oklevelet adott át. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában