2025.03.02. 09:47
Fradi-drukkernek öltözött; zajos-hangoskodó menet vonult át Igalon
Csaknem kétszázan öltöztek jelmezbe és fogtak kereplőt, hogy a település utcáit bejárva elbúcsúztassák a telet Igalban. A farsangi menet résztvevői a gyógyfürdő vendégeit is meglepték felvonulásukkal.

Igali farsangi felvonulás.
A templom térről indulva egészen a gyógyfürdőig sétáltak a maskarások Igalban. Volt, aki kereplővel, más síppal keltett zajt, amerre járt a menet. A fürdő bejáratánál táncra is perdültek a télbúcsúztatók, akik a kinti medencékben pihenőket is meglepték.

– Amerre mentünk, mindenhol felfigyeltek ránk. Az autókból dudáltak, integettek nekünk, a fürdőzők is tapsoltak, amikor megláttak minket – mesélte Oláh Richárd, akinek ugyan nem volt ideje jelmezt készíteni, de egy gyors ötlettel mégis előrukkolt. – Fradi-drukkerként minden fradis ruhámat magamra vettem, így szurkolónak öltöztem.
Az egyik helyi élelmiszerüzlet dolgozói egyedi, saját készítésű maskarát húztak.
Amikor felvetettem a lányoknak az ötletet, hogy vegyünk részt a farsangi felvonuláson, tudtam, hogy valami kreatív ötlettel állnak elő. Az egyik kolléganőm takarítónőnek öltözött, mi többiek pedig felmosórongynak. Lavór, szemetes kuka, krepp papír, a tetejére pedig csőhéj kellett hozzá
– mondta Zsalakó-Horváth Eszter.

Közel kétszázan csatlakoztak a fürdőbe tartó télbúcsúztató menethez Igalban
Hagyomány a településünkön, hogy farsangkor is rendezvénnyel várjuk a lakosságot. Az idén egy kicsit újra gondoltuk, így a művelődési ház és az iskola közreműködésével megszólítottuk az igaliakat. Akinek volt kedve, csatlakozott a menethez
– mesélte Szántó Imre, a település polgármestere.
A telet a hagyományos kiszebábégetéssel is igyekeztek elűzni Igalban