2025.03.02. 18:49
Ön szerint melyik film kapja a legtöbb Oscar-díjat? Szavazzon!
Ma kiderül, mely filmek írják be magukat a történelembe a 97. Oscar díjátadó gálán Los Angelesben. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) szavazásra jogosult tagjai 23 kategóriában ítélik oda az Oscar-szobrokat, a győztesek nevét élőben, a gálán jelentik be.

Fotó: Anadolu via AFP
Érdekesség a 97. Oscar gálával kapcsolatban, hogy az idén először Conan O’Brien ötszörös Emmy-díjas amerikai televíziós műsorvezető és humorista fogja vezetni a showműsort, aki a The New York Timesnak számolt be lelkes izgatottsággal az érzelmileg megterhelő hónapjairól.

Fotó: Getty Images via AFP
Éjjel nappal azon agyalok, hogy mi az amivel meg fogom tudni ragadni a nézőket. Mi a legjobb megoldás? Úgy, hogy a kreatív folyamatot még én is élvezzem?
– mondta el a sajtónak a 61 éves műsorvezető. Remélhetőleg nem ő lesz a következő botránynak a főszereplője. Nem úgy, mint tavaly Chris Rock, akit Will Smith pofozott fel nyíltan a kamerák előtt. A színpadi produkciójával karriergyilkosságból jelesre vizsgázott Will Smith, aki az év botrányáért járó képzeletbeli fődíjat is elnyerte. Az már egy másik etikai kérdést vet fel, hogy jogosan te-e?
Mondja el véleményét! Szavazzon, Ön szerint melyik film kapja a legtöbb Oscar-díjat?
Szavazás
Korábbi szavazásokÖn szerint melyik film kapja a legtöbb Oscar-díjat a 97. Oscar-díjátadó gálán?
Az idén 10 filmet jelöltek Oscar-díjra
- Brady Corbet legutobbi filmje nagy esélyekkel indul az Oscárért, hiszen A brutalista összesen tíz Oscar-jelölést kapott. Ilyeneket mint a legjobb film, rendező (Brady Corbet), férfi főszereplő (Adrien Brody), női mellékszereplő (Felicity Jones) és a film magyar vágója Jancsó Dávid is jelölést kapott.

- A legjobb film, rendező (Sean Baker), női főszereplő (Mikey Madison) és eredeti forgatókönyv kategóriákban jelőlték még az Anora című romantikus vígjátékot is.
- A 2024-ben debütált A szer (eredeti címén The Substance) öt Oscar-jelölést kapott. Demi Moore alakítása rendkívül pozitív kritikákat kapott. Egy külföldi magazin úgy fogalmazott, hogy ez lehet karrierjének legjobb és legmerészebb alakítása, amely teljesen új szintre emeli színészi játékát. Ebből is látszik, hogy Hollywood imádja a nagy visszatéréseket, és Demi Moore már korábban is bizonyított, az egész díjszezont ő uralta, szinte mindenhol nyert (Golden Globe, SAG, Saturn, Critics Choice, stb). Eddig nem volt teljesen biztos, hogy élete első jelölését díjra tudja váltani (ez az elmúlt években Mickey Rourke-nak vagy Michael Keatonnek sem sikerült), de az győzelmi esélyeit most már szinte bebetonozta, hogy a színészek céhe is a 62 éves színésznőt tartotta a legjobbnak- részletezi a Magyar Nemzet.
- A Dűne sci-fi Második része öt jelölést kapott szakértők szerint leginkább a legjobb film és operatőri munka (Greig Fraser) kategóriákban van nagy esélye. Elképesztő látványvilágával bevonzotta a nézőket. A Dűne második részének jelenlegi 575 millió dolláros bevételével az első két film már több mint egymilliárd dollárt termelt.
- Emilia Pérez idén február 27-én került a magyar filmszínházakba. A film világpremierjére a 77. cannes-i filmfesztivál hivatalos válogatásában került sor, ahol elnyerte a zsűri díját és A 37. Európai Filmdíjátadóról is elhozott öt díjat.
- A legjobb nemzetközi film kategóriában is jelölték az I'm Still Here brazil filmet. Jelenleg 8.6 os értékelléssel büszkélkedhet az IMDb-n.
- Peter Straughan forgatókönyve alapján készült Konklávé (Conclave) nyolc Oscar-jelölést kapott. A filmben Lawrence bíborost megbízzák egy feladattal, de hamar rá kell jönnie, hogy egy összeesküvés kellős közepébe csöppent. Edward Berger filmje rendkívüli intelligenciával és lebilincselő szórakoztatással tárgyal súlyos és meghatározó témákat.
Már a streaming szolgáltatókon is meglehet tekinteni a Sehol se otthon című filmet, ami Bob Dylan életéről szól, hangulatos helyszínekkel és remek színészi munkával. - Ramell Ross és Joslyn Barnes forgatókönyve alapján készült Nickel Boys című film egyenesen az érzelmeidet támatja. Nem egy könnyű esti mozi műsor. A film két fiatal afroamerikai férfi közötti barátságot mutat be, akik együtt navigálnak a floridai reformiskola megrázó próbáin.
- A WICKED az Óz boszorkányainak nem ismert története, melyben az Emmy-, Grammy- és Tony-díjas Cynthia Erivo alakítja Elphabát musical formában. Összesen tíz oscar-jelölést kapott, többek között a legjobb film, női főszereplő (Cynthia Erivo) és női mellékszereplő (Ariana Grande) kategóriákban.
A botrányok és viták szinte elválaszthatatlanul Hollywoodhoz kötődnek, a filmfőváros a drámák, a pletykák első számú terepe, ezeket nem olyan rég a Bama.hu gyűjtötte össze.