Németh László a Tihanyi-félszigeten gyakran ült asztalhoz, hogy írhasson

A Kenesén töltött időről szól Családias falanszter című írása. A kiváló tanár, pedagógus és népművelő Németh László később, 1957-től Sajkodon találta meg lelke nyugalmát. Nemcsak a nyarakat töltötte itt – Magda lányának nyaralójában –, hanem év közben is tavasztól őszig sokat időzött ezen a csodálatos vidéken. De betegségét, magas vérnyomását is a tó mellett kezelték a füredi neves szívkórházban. A Sajkódi esték és a Levelek a hipertóniáról című művei ezen időszak lenyomatai. Sajkodi évei, ahogy Borsos Miklós vagy Illyés Gyula tihanyi visszavonulása, 1957 tavaszán kezdődtek. Lényegében ez valóban egy belső emigráció volt a politikai megbélyegzettségnek köszönhetően. Németh László esetében még az egyre hatalmasodó vérnyomásbetegség is indokolta az elvonulást. Sajkodon igen kevesen éltek még ekkoriban, meg kellett küzdenie a mindennapi ellátásért, az elviselhető körülményekért. Saját maga így vallott az elvonulás kezdeteiről: „A hely – főként így március elején, amikor odaköltöztem – remeteségnek alkalmasabb volt, mint betegaziliumnak. A kis telepen, mely tán a hajdani tihanyi csatorna sajkásairól kapta a nevét, az év nagy részében alig hét-nyolcan éltek, az élet hajótöröttjei, mint magam is. A legközelebbi lakott ház 4–500 méterre volt a mienktől, ha valami baj történik, napokba telhet, amíg észreveszik. (…) De a vidék kárpótolt a hely vadságáért. Ekkora csöndet, mint itt, tán sohase hallgattam, pláne így tavasz elején, mikor az erdei vadak üzekedő hangja figyelmeztetett estefelé a mélységére. Mennyit írnak a városi zaj hatásáról az idegekre, de milyen észrevétlen áldás lehet ez a zajtalanság a hipertóniás agykéregre, mely néha még a zenét is zajnak érzi, s az autóbusz vagy vonatrázást, az ugró filmkockák egybelátását is bágyadtsággal megnőtt vérnyomással jelzi.” 

• De kárpótolta a tó és a vidék látványa, a természettel való együttélés lehetősége: itt megélhette sajátos, percre pontosan beosztott aszketikus mindennapjait és az általa oly sokszor emlegetett „agydiétát”. A kertészkedés, a gyümölcsfák gondozása mellett egész nap írt, itt született Irgalom című regénye, de itt alkotta meg A két Bolyait, a Gandhi halálát, a Lányaim című művét és nagy energiákkal fordított is, Puskint, Lorcát, nagy klasszikusokat. Telenként valóban ötöd-hatodmagával lakott itt, néha pesti barátok látogatták, de általában napi nyolc-tíz órát dolgozott. Kezdetben a kis nyaraló konyhájában rendezkedett be, majd felépült az egyszemélyes nádtetős kisház, ahol fekhelye és íróasztala lett. 

Szerette Tihanyt

Sajkódi esték című tudománytörténeti és műhelytanulmányait – vallási, pedagógiai és irodalmi témákban – is itt írta, és ebben a kötetben olvasható részletes vallomása Mi köt a Balatonhoz? címmel 1958-ban. Az esszében végigkíséri gyermekkorától balatoni kötődéseit. A tóval ötéves korában találkozott először, amikor szüleivel Aligán nyaralt, aztán fiatal medikusként tett biciklitúrát a tónál. A két háború között megfordult Balatonberényben, Révfülöpön, bejárta Sümeg és Nikla vidékét az irodalmi hagyományokat kutatva. Nyaralt családjával Kenesén és Földváron, a második világháború végén katonaszökevényként Illyéssel Földváron és Tihanyban húzták meg magukat. A háború után többször megfordult Tihanyban, végül valóban a betegség fordította figyelmét ismét határozottan a tó körüli világra. Vallomása a Balatonról egyedülállóan plasztikus: 

De egy meghatározó alapvetésre is rálelhetünk az írásában, amely talán a magyarság Balaton-szeretetére is egy igen jó megközelítést ad:  

A második világháború után Németh László többször is felkereste Tihanyt, hogy kicsit megpihenjen.