2025.04.19. 08:00
Kevesen ismerik: csodálatos Mária kegyhely várja a zarándokokat a Balaton partján
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan, spirituális világra, amit a magunk módján mindannyian keresünk, hívők és nem hívők egyaránt. Hároméves a Zamárdi Segítő Szűzanya-szobor.

Minket, hívőket mindig arra késztet, hogy álljunk meg és mondjunk hálát Istennek mindazért a sok jóért, szépért, amit az életünkkel kaptunk, imádkozzunk magunkért és másokért. Békét, megnyugvást, igazi önmagunkhoz visszatalálást lelhetünk, ha csak pár percre odaülünk mellé a Szűzanya közbenjárását kérni. Fohászkodhatunk, hogy védjen meg minket a kísértésektől, segítsen hitünk megújításában, vezessen minket közelebb Krisztushoz. De aki nem hisz a tanításban, a természetfelettiben, annak is jól eshet egy kis elcsendesedés és a gondolat, hogy sokak szerint nem vagyunk magunkra hagyottak ebben a világban.

Hároméves a Zamárdi Segítő Szűzanya-szobor
Természetesen nem a szobor hallgat meg minket, nem a szoborban van a természetfeletti. Tudjuk, az egyház elismert néhány Mária szoborral, alkotással kapcsolatos eseményt természetfelettinek – például Fatimában, Guadalupe-ban vagy Lourdes-ban. Van olyan Mária kegyhely, ahol különleges kegyelmek áradnak, különböző fizikai betegségekből gyógyultak meg emberek csodálatos módon. Olyanról is hallottunk, hogy leégett egy egész katedrális, csak Mária ereklyéje maradt fenn, valami megóvta a lángoktól. A legenda szerint a lepantói csata során is Mária közbenjárása biztosította a győzelmet, amikor egy hatalmas oszmán flottát vertek vissza a pápaság erői. A régiek pedig úgy tartották, hogy a három legnagyobb csapást, háborút, járványt, éhínséget egyedül a Segítő Mária keze tudja távol tartani.
Nem mindenkinek van szüksége természetfeletti eseményekre ahhoz, hogy higgyen. Nem kell azt látnunk, hogy könnyezik egy szobor. Létezik a feltétlen hit, mely nem vár látható jeleket, sem racionális érveket. Egyszerűen csak hisszük, hogy a Szűzanya jelen van és tevékenykedik az emberekért, az emberiségért, és az egyénért is, ha kérjük őt. A lelki ajándékai végtelenül értékesebbek, mint azok a dolgok, amelyeket láthatunk, érinthetünk vagy mérhetünk.
A művészi ábrázolás ugyanakkor mindig is fontos volt a keresztények számára. A katolikus vallás nagyon vizuális, a hitünk nem csak gondolatokban fejezhető ki, hanem minden érzékünkben megnyilvánulhat. Azért vannak freskók, ikonok, szobrok, hogy segítsenek az ég felé irányítani a tekintetünket, közelebb hozni az istenit az emberhez, és a szentség forrásához vezetni minket. Ezért van adventi koszorúnk és karácsonyfánk is. A hit hatalmas ajándéka az, ha bárkinek a gyógyulása, megtérése, vagy a hitének elmélyülése éppen ennek a szobornak a közelében vagy a hatására történik meg, és a hála legszebb formája, ha ezt az ajándékot továbbadja, megosztja másokkal. Azok a beszámolók jelentik talán a legnagyobb megerősítést, amikor nem vallásos vagy vallásukat elhagyó emberek mondják el, hogy elindultak a megtérés vagy visszatérés útján.
Maga a szobor szemet gyönyörködtető, igényes műalkotás. Carrarából származó márvány (ilyennel dolgozott Michelangelo is), ez adja fenséges kisugárzását, egyben Szűz Mária időkön átívelő, örök jelenlétét ábrázolja. Jó azt elképzelni, hogy amikor mi már rég nem leszünk az élők között, a maradványaink is elporladnak, ez a márványszobor még akkor is itt fog állni, és Mária az elkövetkező nemzedékeknek is megnyugvást és vigaszt fog nyújtani. A karjainak gesztusa szuggesztív: egyik keze kegyelmet áraszt, a másikat pedig felénk nyújtja, mintha azt mondaná: járjatok velem.
Látszik, hogy a helyiek, Zamárdi lakói a szívükbe fogadták ezt a műalkotást. Hálával adóznak Mészáros Attila szobrászművésznek, aki megalkotta a Mária-szobrot, Ripszám János építészmesternek, akinek tervei szerint alakították ki a szobor környezetét, az adományozónak, és az Önkormányzatnak is, aki engedélyezte, hogy közvetlen a Balaton partján helyet kapjon az alkotás. A szobor környékén rend és tisztaság van. Látni, hogy hetente gyertyagyújtással és friss virággal tisztelik meg a környezetét.
A szobor jelenléte nem vallásos embereknek is lehetőséget teremt arra, hogy inspiráljon, hogy beszélgetéseket indítson el a hitről ebben a modern világban. Ezért ennek a különleges Szűzanya szobornak a jelenléte nagy ajándék a közösségszámára, Zamárdi számára. Túlmutat a puszta művészeten, kapcsolatot kínál az istenivel, és vigaszforrást kínál bárkinek, aki ezt kéri tőle.
- G.A.