Jubileum

2025.04.11. 11:00

Elképesztő produkcióval rukkoltak elő, szintet léptek a tabi fúvósók

Huszonötéves jubileuma alkalmából ünnepi hangversennyel ajándékozta meg a közönséget a Tabi Fúvószenekar. A koncert egyben egy minősítés is volt, hiszen háromtagú szakmai zsűri értékelte a Tabi Fúvószenekart, amely C-kategóriás szintre lépett kiemelt arany értékeléssel.

Egy öt zeneműből álló programmal készült a minősítésre a Tabi Fúvószenekar, amelynek előadásában polkát, indulót és egy mesefilm betétdalát is hallhatta a szakmai zsűri és a közönség a helyi művelődési központban. 

Tabi Fúvószenekar
Vastaps fogadta a Tabi Fúvószenekart. Fotó: Szabó Gabi

– Szeptember óta készültünk erre a minősítő hangversenyre. Az utóbbi hetekben napi szinten találkoztunk és gyakoroltunk – mesélte Szabó-Zámecsnik Ágnes, aki 15 éve tagja a fúvószenekarnak. 
Zsúfolásig telt a tabi művelődési központ színházterme a koncertre, amely egyben az idén 25 együttes minősítése is volt.

– Meg van határozva, hogy milyen kategóriájú, milyen nehézségi fokú zenét kell játszania egy együttesnek. Általában klasszikus, komolyzenével készülnek ilyenkor, de sokszor indulók is felcsendülnek, ahogy filmzenék is – mondta Csikota József, a zsűri egyik tagja, a Kelet-Európai Fúvószenei Szövetség elnöke. Mint a szakember hozzátette: fontos mérföldkő egy zenekar életében a minősítés. – Azzal, hogy a Tabi Fúvószenekar megszerezte a C-kategóriát, egy magasabb szintre lépett. Ehhez pedig kiemelt arany minősítést szerzett az együttes.

Vastaps fogadta a Tabi Fúvószenekart

Amikor a zsűri kihirdette pontjait és értékelését, vastaps fogadta a tabi fúvósokat. Ezzel a sikerrel huszonötéves jubileumát koronázta meg a zenekar. 
– Régi vágyunk volt, hogy egyszer megpróbálhassuk a C-kategóriás minősítést. Nagyon magasak a követelmények és sikerült megugrani a nehézségeket – mondta örömmel a koncert után Sternóczky László, karnagy. – Nehéz darabokat választottunk erre a hangversenyre, de nemcsak a zsűri, hanem a közönség tetszését is szerettük volna elnyerni – folytatta a tabi fúvósok vezetője. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában