Az eredendő jóság bennünk él

Színes szolgálatuk során megdöbbentő, derűs vagy kissé bizarr helyzetekkel az egyházi személyek is szembesülnek, s nem csak a gyóntatófülkében, hanem azon kívül is. A hiteles tanúságtételeket az élet írja, és a hit zarándokaiként magunk is tanulhatunk belőlük, gazdagodhatunk általuk. Akkor is, ha ott berzenkedik bennünk: mindenkinek a saját problémája a legnagyobb. Egy-egy történet tanulsága nyomatékosíthatja: saját szomorúságunk, kétségbeesésünk, reményvesztettségünk, mi több, tragédiánk nyomába sem ér annak, mint amit a szentmisén megosztott velünk a pap.

A tanúságtételek elvezethetnek bennünket a tisztánlátáshoz

Előbb-utóbb agyat érhet a felismerés: lám, lám más is kerülhet hasonló helyzetbe, mint amiben éppen mi vagyunk. Egy-egy őszinte történet arra is bizonyság lehet: ne akarjunk tökéletesek lenni. Isten szeretete bennünket, tökéletlen embereket is utolér, csak hagyjuk. És talán az sem baj, ha – folyamatosan karbantartva lelkünket –, fogékonyak vagyunk a humorra, a derűre, amely, tudjuk jól, a legkiválóbb feszültségoldó.

Varga László kaposvári megyés püspök egyik tanúságtételében arról beszélt: még plébános korában évekig gondoskodott két, fogyatékkal élő testvéréről, s egyszer meglátogatták a dunaharaszti sérülteket.

– Ahogy megérkeztünk, kiszedtem a kocsiból a barátaimat, és azt látom, rohan felém a ház egyik lakója, a református Vili. Átnyalábolt, összevissza csókolt és azt kérdezte: Varga Laci, tudod, mi a legszebb ige a Szentírásban? Nem tudom – válaszoltam. Hát az, s már mondta is János evangélistával: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen.” Tudod, Varga Laci, engem úgy szeret az Isten, hogy el ne vesszek – lelkendezett örömében. Vili komfirmált, tisztában volt a lényeggel. Azzal is, hogy Istent megközelíthetjük az értelmünkkel, de csak a szívünknek nyílik ki igazán.

A történet folytatódott, hiszen Laci atyát azért hívták, hogy egy református lelkésznővel tartson közös istentiszteletet a Bárka által működtetett lakóotthonban.

– Az istentisztelet idején Vili ott volt mellettem, s odafordultam hozzá: No, Vili, melyik, a legszebb ige a Szentírásban? Vili rám nézett, majd bele a kamerába, és azt mondta: Pap vagy, és nem tudod? Nagy volt a derültség.

Laci atya arról is mesélt: a közelmúltban misére hívta a hajléktalanokat, s ő maguk prédikáltak. Az volt a feladat, hogy elhunyt társaikról legalább egy jót mondjanak. Egymást túllicitálva kiabálták: xy milyen jó ember volt.

Igen, mindannyian Isten képmásai vagyunk, s az eredendő jóság bennünk él. Ha ezt megérezzük – tisztelettel és szeretettel egymásra tekintve –, valóban kinyílik a világ.