A csodájára jártak Japánban a kaposvári alkotó munkáinak

 – Soha nem tapasztalt tisztelettel, empátiával és elismeréssel gazdagodtam a Japánban való tartózkodásom alatt. A Népművészeti Egyesületek Szövetségének pályázati kiírására jelentkeztem, 56 pályázó közül választottak ki, és vállaltam a kiutazást – mondta Balogh Ildikó, a kaposvári tojásfestő népművész, aki mindenre felkészülten közel harminc óra utazás után érkezett meg Japánba a világkiállítás helyszínére.
– Sok időm nem volt a pihenésre, a 14 nap alatt három pihenőnapot kaptam. A magyar pavilonban dolgoztam, a hagyományos viasszal írt technikát tanítottam az érdeklődőknek, a kicsi gyerekektől kezdve az idősekig rendkívül érdeklődő és figyelmes emberekkel találkoztam, pár szóból is megértettük egymást – folytatta az alkotó, aki több mint harminc éve köteleződött el a tojásfestés technikája mellett. Kezei közül számtalan gyönyörű kézzel festett remekmű került ki. 

– Mindenre felkészülten vágtam neki az útnak, rengeteg információt begyűjtöttem, mielőtt elindultam, viszont pont azt nem vihettem magammal, amire a munkámhoz szükségem volt. Természetesen tojást nem vihettem magammal, csak a szakmai tapasztalatom kísért és erősített. Úgy éreztem magam, mint a hegedűművész a koncertje előtt, hegedű nélkül. Háromféle technikával készültem, és a viaszolás technikáját tanítottam. Napi hetven tojást festettem, pontosabban tanítottam a technikát a látogatóknak. 

Japánban más a tojás

– Japánban a tojás minősége is más, ezt is meg kellett ismerni, hogy a legtökéletesebben tudjak dolgozni vele. Hatalmas érdeklődés és tisztelet vett körül, egyrészt a Japán mentalitás, másrészt abból adódóan, hogy a magyar húsvéti szokások és hagyományok kevésbé ismertek azon a vidéken – mondta el a tojásfestő művész, aki szabadidejében sem pihent, utazással töltött három napot, Nara és Kioto városába kereste fel a nevezetes helyeket. 

– Láttam a legnagyobb Buddha szobrot, és jártam azon az ikonikus helyen is, ahol a sok-piros kapu, a sinto szentély található – mesélte az alkotó, majd hozzátette, hogy legszívesebben haza sem utazott volna, annyira lenyűgözte a hely és az ott élő emberek mentalitása. – Nagyon szimpatikus volt számomra a japán életvitel, úgy éreztem, mintha magamra találtam volna kint. Nem ítélkeznek, nem tiporják sárba a másik embert, elismerik egymás tudását, azt gondolom nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, mint az európaiak – ezt tapasztaltam nap mint nap, és mindez hatalmas erőt adott számomra.