Sérült, zárkózott gyermekekből színészlegendákká váltak

Pogány Judit és Lukáts Andor mindketten kaposvári születésűek. A sorsszerűség és a véletlenek játéka együtt hozta úgy, hogy mindketten a szülővárosukban lettek félszeg, visszahúzódó gyermekből színészlegendák. Azonban ehhez kellett egy olyan színház, amelyet Kaposvár-jelenségként emlegettek, és egy értő közönség. A múltba visszatekintő, sodró lendületű történeteik magukkal ragadták a beszélgetés nézőit.

– A Gróf Apponyi, később Marx Károly utcában laktunk, és már ötéves koromban a barátnőimmel színházasdit játszottunk, de vég nélkül – emlékezett Pogány Judit. – Aztán mélyen eltemetődött ez az emlék, mert édesapám halála után gyámszülőkhöz kerültem, sérült és zárkózott gyerek lett belőlem. A középiskolás koromban azonban az iskolaigazgató mindenkiből kipiszkálta a tehetséget. Ő vitt szavalóversenyekre. Később Takács László, egy kaposvári segédrendező vezette irodalmi színpaddal óriási sikerünk volt az 1965-ös Ki Mit Tudon. Ezután ostromoltak a rendezők, de meglepődtek, hogy nem 14 éves vagyok, hanem egy 21 éves öreglány.

– Hétéves koromban édesanyám ápolónőként dolgozott idősek és őrültek között egy tabi szociális otthonban – idézte fel Lukáts Andor. – Számomra ezek a legfontosabb évek, mert valami akkor úgy befészkelte magát az idegeimbe, hogy máig tudom használni a színpadon. Anyám kitalált egy darabot az időseknek, én is szerepeltem benne. Álltam a függöny mögött, és izgultam. Nem tudtam, hogy mikor kell bemenni, ezért ha lehetett, mindig bementem, persze rosszkor. Ez volt az első fellépésem.

Mindketten részesei voltak, hogy a korban az ország leglátogatottabb színháza és a legodaadóbb közönsége alakult ki Kaposváron, ahol a legjobb rendezők voltak. Tudatosan, a gyermekelőadásokon keresztül neveltek ki egy színházszerető közönséget, amely Pogány Judit szerint nemcsak felnőni tud, de távol maradni is.

Tomboló gyerekek a nézőtéren

A tomboló igazságérzetük miatt néha 800 gyerek állt a nézőtéren és üvöltött, hogy alig lehetett folytatni a darabot, emlékezett Pogány Judit. Zsámbéki Gábor elmélete volt, hogy olyan színházi világot kell a gyerekek elé varázsolni, hogy később se tudjanak színház nélkül élni. A színészek megküzdöttek a kevésbé fogékony húsüzemi dolgozók és az ipari tanulók bérleteseinek kegyeiért, de végül azok, akik néha még vihogtak a Marat halálán, megtanulták, hogy Kaposváron jobb buli a színpadot nézni.

Vacakolás a színpadon

A kaposvári csodaként emlegetett korszakot megelőzően pártvonalról érkezett dilettánsok irányították a színházat, ekkor minősíthetetlenül rossz operettek voltak műsoron. Ahogy Lukáts Andor fogalmazott: az egyik vacakolás ment a másik után. Amikor ráförmedtek a társai, hogy miért volt takarásban, azt felelte: mert amit ti csináltok, az katasztrófa. Lukáts Andor elmesélte: Zsámbéki vette fel színésznek, holott szinte semmit sem tudott a meghallgatáson. Zsámbéki később bevallotta: nem hitte, hogy jó színész lesz, de azt igen, hogy jó színházi ember.