Visszakacsintottak a mára a Kaposvár-jelenség színházteremtő díszletei

Aki a most átépítés alatt álló Csiky Gergely Színház sokat látott falai között valaha megfordult, tudja kicsoda Gáspár András. A nyolcvanéves díszlettervező és festőművész munkái egy jelentős színháztörténeti korszakban biztosítottak teret legendás rendezőknek és színművészeknek, akik egy formálódó társulatból élték meg az országos hírnév kivívását, s azt, hogy Kaposvár kitörölhetetlenül írta be magát a magyar alkotói teátrumok közé. Kiállítása még az adventben nyílt a Vaszary Képtárban, s két hónap múltan a napokban zárt be. Gáspár András 1960-ban érkezett meg a Csiky műhelyébe Wegenast Róbert invitálására lépett be, ahol, mint mondja, céhes módszerek segítségével sajátította el a díszlettervezés fortélyait a vázlatrajzolástól díszletfestésen át a díszletek életre keltéséig. Iparművészeti főiskolára járt, amit kényszerű okok miatt szakított meg, ám rajzoló tehetsége már a Táncsics gimnáziumban kibontakozhatott, ahol a Balázs János képzőművészeti kör tagjaként  Soós István, Gerő Kázmér és Ruisz György irányítása mellett fejlődhetett az iskolapadban.

Egyáltalán nem csoda klasszikus és a szó jelentésének legpozitívabb értelmében színházi emberként meghatározható tervező 130 alkotáson felvonultatott életműve hatalmas sikernek örvendett a látogatók körében. A régi díszletek, játékhelyszínek, vagy akár csak ezek jellegzetes, előrajzolt részletei egy olyan hőskorba repít, melyben a legnagyobb magyar rendezők és színművészek szabták a színház irányát. – Zsámbéki Gábort, Gothár Pétert, Ascher Tamást, Babarczy Lászlót és Horváth Jenőt mindenképpen kiemelném, ha felidézem ezeket a szép időket – mondta már a tárlat utáni képrendezés első eredményes napján lakásában Gáspár András. Ki felejtette volna el a legendás Cigánybárót például Spindler Bélával, Molnár Piroskával és Hunyadkürti Györggyel, vagy a Liliomfit, ahol Csákányi Eszter, Helyey László, Koltai Róbert, Lukáts Andor és Pálfy Alice játszották a főbb szerepeket?

Lehetetlen kiemelni egyetlen darabot, rendezőt vagy helyzetet, amire rásüthetnénk a díszlettervező ítéletében a kedvenc jelzőt. Egyet mégis kiemelt. – Nagyon szerettem Agatha Christie Egérfogóját, Babarczy rendezte, s a kis, szinte bakfis Pogány Judittal – emlékezett vissza az 1975. december 19-én bemutatott krimire. A díszletkép szintén a kiállítás anyagában tűnhetett fel a vájt szemű színházbarátoknak, s ahogy Gáspár Andás mesélt róla, kicsit mi is újra ott lehettünk a premieren. – Mindent a legapróbb részletekig a darabhoz kell igazítani, hogy a rendezőnek valós tere legyen a fogalmazásra a színpadon, végső soron egy cél van: a darabot kell szolgálni a díszlettervezőnek – vallotta a nagyjából az ezredfordulóig tartó hivatásáról.

Gáspár András munkáit nem kifejezetten csak színházi díszletekben, s nem feltétlenül csak Kaposváron ismerhetik, azon túl, hogy a főváros több teátrumának, például a Katona vagy a Radnóti közönsége is ismerhette, ő álmodta meg a minden évben látható kaposvári betlehemet, több üzlethelyiségben, vendéglátó-ipari térben találkozhatunk keze nyomával. S nem felejthető, hogy több korabeli színházi plakáton is az ő egyedi látásmódjában megfogalmazva csábította nézőtérre a kaposváriakat.

A díszlettervező is néző

Amikor Gáspár Andrást arra kértük, hogy ne a saját befektetett munkája kapcsán emlékezzen vissza, melyek voltak legkedvesebb színházi emlékei, úgy idézte fel, mindig a darab és a főszereplő határozta meg számára, mit kedvelt igazán. Így mondta elsőként a Bál a Savoyban Olsavszky Évával, eztán 1969-ből a Várj, míg sötét lesz című krimit Tímár Évával, s a „fiúszekcióból” Bezerédi Zoltánt emelte ki a Gőzfürdő című Babarczy-rendezésből.