Labdarúgó NB II.

2017.08.19. 10:00

A sereghajtó otthonában lép pályára a BFC Siófok

A három forduló után még nyeretlen, eddig gólt sem szerző, viszont hatot kapó, a bajnoki tabellán utolsó Zalaegerszegi TE otthonában lép pályára a BFC Siófok szombaton 19 órakor.

Keszthelyi Zoltán

A legutóbbi szezon remek rajtja és hetedik helye után meglepő ez a mélyrepülés a zalaegerszegi kékektől, akik ráadásul nyolc új igazolással vágtak neki a szezonnak. Igaz, többek közt Paudits Patrik, Patvaros Zsolt és Nagy Gábor sérülés miatt hiányoztak a Gyirmót (0–5), illetve a Kisvárda (0–1) ellen. Ezek a bajnokik rangadónak számítanak, melyeken idegenben „ki lehet kapni”, ám a győriek elleni hazai döntetlen (0–0) már kissé bosszantó.

A siófokiak ellen éppen ezért nyerniük kell(ene) végre saját közönségük előtt a zalaiaknak, hogy megkezdjék a felzárkózást, viszont Disztl László vezetőedző együttesének is kellenek a pontok, hisz két vereséggel a hátuk mögött utaznak a Zalagegerszeg otthonába, ráadásul ezt követően két nehéz összecsapás vár Elek Bencéékre, hiszen a folytatásban a Kisvárda Master Good és a Gyirmót FC Győr csapata ellen mérkőznek meg.

Két sikerre éhes csapat összecsapása várható tehát, mely vélhetően nem fog gólzáport hozni, hisz a Balaton-partiak immár 217 perce nem találtak a kapuba, míg a Zalaegerszeg ebben a szezonban mindhárom eddigi bajnokiján – 270 perc alatt – gólképtelen maradt.

Lorentz Mártonék védekezése viszont jobbnak mondható Forgács Andráséknál, hiszen három bajnokin mindössze három gólt kaptak a zalaegerszegi hattal szemben. Ha az előbbiek ezt bizonyítani is fogják, akkor a balatoniak biztosan nem távoznak pont, illetve pontok nélkül a ZTE stadionjából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában