Labdarúgó-NB II.

2017.09.09. 16:28

BFC Siófok: nagyon kellene a három bajnoki pont

Öt vereség után Csákváron – kétgólos hátrányból felállva – újra pontot szerző BFC Siófok a bajnoki tabellán tizedik Ceglédet fogadja vasárnap, 18 órakor. Kellenek a pontok, ha a balatoniak el akarnak mozdulni a kieső helyről…

Keszthelyi Zoltán

A ceglédieknek ez a második szezonjuk az NB II.-ben, ám már előrébb tartanak, mint a BFC Siófok, ami erős kritika a siófoki klub vezetői számára. Újoncként a legutóbbi szezonban kiesőként teleltek 20 meccsen szerzett 15 ponttal, ám a télen tovább építkeztek és megőrizték másodosztályú tagságukat. A nyáron még tovább foltozgatták a keretüket és máris hét forduló után tíz ponttal a nyolcadik helyen állnak. A BFC Siófok a kilencedik helyről indultak az új tulajdonos érkezésével, aztán a tizennegyediken folytatták, idén pedig…

A Kisvárda, ZTE, Sopron, Győr, MTE ötössel már a ceglédiek és a BFC Siófok is megmérkőzött. Előbbiek ezeken a találkozókon tíz, míg Disztl edző tanítványai három pontot szereztek. Hogy mégis miben bízhatnak az utóbbiak? A hazai pálya azért némi előnyt jelent számukra, ráadásul a vendégek egyik legjobbja, Albert eltiltás miatt nem játszhat. Fehér érkezésével szilárdabbnak tűnik a hazaiak védekezése, ráadásul Csákváron az is kiderült, hogy Hídvégi pontrúgásaira is lehet építeni.

Ráadásul minden sorozat megszakad egyszer és talán épp a ceglédiek elleni bajnoki lesz az, melyen végre nem kap gólt Balajcza, a BFC Siófok kapusa, ez utoljára a nyitányon fordult elő vele. Ha pedig végre lehoznának egy meccset nullára, azzal nagy lépést tennének a három pont megszerzése felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában