Jégkorong

2017.09.06. 19:02

A Svédországból hazatért Györgypál Kadocsa koordinálja a munkát

Az újjáalakult Magyar Jégkorong Szövetség vezérkara kulcsszerepet szán Kaposvárnak, amely a Dél-Dunántúli Régió központja is egyben. Erről tartottak sajtótájékoztatót a Kaposvári Jégcsarnokban, ahol hétfőtől már újra jégen edzhetnek a hokisok.

Fenyő Gábor

Nem egészen három éve, 2014 január 1-én került(ek) a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola kötelékébe a jégkorongozók – mondta bevezetőül Dér Tamás alpolgármester, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója. – Akkor mondhatni a nulláról kezdődött minden. Mára sikerült odáig eljutni, hogy a különböző utánpótlás-csapatokban 78-an játszanak, akikkel öt edző foglalkozik.

– Példa értékű, ahogy Kaposváron a város vezetői a szívügyüknek tekintik a jégkorongot. A szövetség próbált segíteni és népszerűsíteni a sportágat, hogy az elmúlt években felnőtt, illetve utánpótlás válogatott mérkőzéseket hoztunk a Kaposvári Jégcsarnokba. Most azért kerestük fel ismét a somogyi megyeszékhelyet, mert egy új országos programot indítunk, s ebben kulcsszerepet szánunk Kaposvárnak – folytatta Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke.

– Az újjáalakult Magyar Jégkorong Szövetség egyik legfőbb célja, hogy szolgáltató szövetség legyen; a 84 magyar jégkorongklub ugyanis csak így tud fejlődni. Nyolc évre szóló, azaz 2025-ig tartó országos programot dolgoztunk ki, amelynek egyik legfontosabb pillére a tehetséggondozás. Hogy ez megvalósulhasson, ahhoz elhivatott szakemberekre van szükség: Györgypál Kadocsa pontosan ilyen, aki mentor edzőként dolgozik már augusztus első napjától a somogyi megyeszékhelyen és a Dél-Dunántúli Régió többi városában – tette hozzá Egri Gergely sportigazgató.

Hétfőtől kezdődően újabb ötszáz, öt éven felüli kaposvári óvodást tanítanak meg úszni, illetve korcsolyázni. Ez már a harmadik „évfolyam„ lesz az ovisoknak, s iskolás csoportoknak is tartanak jeges foglalkozásokat.

Györgypál Kadocsa már augusztus első napján megkezdte a munkát Kaposváron, hétfőtől pedig újra jégen edzhetnek a hokisok.

– 1962-ben húztam először a lábamra korcsolyát, vagyis bő fél évszázada élek már ebben a világban; ebből az utolsó három évtizedet Svédországban töltöttem felnőtt és utánpótlás csapatoknál – mondta Györgypál Kadocsa. – Vannak tehetséges gyerekek Kaposváron, akikkel érdemes foglalkozni. A kitartó alázatos munkának meg kell, hogy legyen az eredménye, ám ehhez idő kell: nem szabad siettetni, türelmesnek kell lenni. Zsigmond Imre edző csapatának köszönhetően jó alapokkal rendelkeznek a gyerekek, amelyekre bátran lehet építeni.

Arra a kérdésre, hogy 30 év után miért jött haza Svédországból, azt válaszolta: egyszerűen haza húzta a szíve...

– Az elmúlt 20 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül a magyar jégkorong, ami mögött óriási munka van. Megtiszteltetés és egyben nagy felelősség is, hogy ebben nekem is szerepet szánnak – tette hozzá a szakember.

Györgypál Kadocsa hetente 4–5 napot tölt Kaposváron, s többször ellátogat a Dél-Dunántúli Régió többi jégcsarnokkal rendelkező városába, így Zalaegerszegre, Pécsre, Szekszárdra és Paksra.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában