Labdarúgó NB III. Nyugati csoport

2017.10.06. 14:55

Kaposvári Rákóczi FC: javítani kell a hazai mérlegen

A kilencedik fordulóban a Kaposvári Rákóczi FC együttese a Pénzügyőr SE csapát fogadja vasárnap 15 órakor a Rákóczi-stadionban.

Klein Péter

A papírforma alapján egyértelműen a tabella második helyét elfoglaló hazaiak a találkozó esélyesei. A 12. helyen álló fővárosiak eddig még pontot sem tudtak szerezni otthonuktól távol, igaz az előző körben tíz emberrel is sikerül megverniük a III. kerület csapatát, ami lendületet adhat számukra.

– Megnéztük a III. kerület elleni mérkőzésüket, ez alapján sikerült kielemeznünk őket – mondta a soron következő ellenfelükről Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. – Biztos vagyok benne, hogy jót tett az önbizalmuknak, hogy tíz emberrel sikerül fordítaniuk és nyerniük. Nekünk is van önbizalmunk, hiszen idegenben hét gólt tudtunk rúgni az előző fordulóban. Remélem, hogy hazai pályán a mi akaratunk érvényesül majd.

Az új vezetőedző, Waltner Róbert irányításával a kaposváriak az előző fordulóban gólzáporos sikert arattak a sereghajtó Gyirmót II. otthonában, s így újra a dobogó második fokán állnak, köszönhetően annak is, hogy idegenben továbbra is hibátlanok. Hazai pályán azonban nem szerepelnek ennyire fényesen a somogyi zöld-fehérek, hiszen a megszerezhető 12 pontból csupán négyet tartottak otthon, azonban a lemaradásuk így is csak két pont a listavezető Érddel szemben. A pasarétiek ellen azonban itt az újabb lehetőség Nagy Krisztiánék előtt, hogy javítsanak a hazai mérlegen.

– Ha sikerül átmenteni az előző heti formánkat, akkor esélyesek vagyunk a győzelemre – tette hozzá Waltner Róbert. – Szeretnénk kiszolgálni a 12. játékosunkat, a közönségünket és begyűjteni a három pontot.

A kaposváriaknál Vajda Roland bokasérülés, míg a fővárosiaknál Orbán Patrik eltiltás miatt nem léphet pályára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában