Vízilabda

2017.10.03. 15:31

Magyar Kupa: az Eger lesz a Kaposvári VK ellenfele

Bár nem volt irányított sorsolás, a négy nagy – azaz a Ferencváros-PQS, a Szolnoki Dózsa-Közgép VSC, a Bp. A-Híd OSC-Újbuda és a ZF-Eger – mégis elkerülte egymást a Magyar Kupában. A Kaposvári VK az egriekkel csatázik majd a négyes döntőbe jutásért.

Fenyő Gábor

A Magyar Vízilabda Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőjének a párosítását. A Kaposvári VK a ZF-Eger, a Bp. RacioNet-Honvéd a Szolnoki Dózsa-Közgép VSC, a Miskolci VLC a Ferencváros-PQS, a Bp. Vasas-Plaket pedig a Bp. A-Híd OSC-Újbuda csapatával csap majd össze. A tervek szerint a párharcok első felvonását november 25-én, szombaton játsszák, s másnap le is tudják a visszavágókat. A négyes döntőt december 2-án és 3-án rendezik később kijelölendő helyszínen.

Szerdán este rajtol a férfi vízilabda OB I., a Kaposvári VK társulata azonban csak a hétvégi második fordulóban mutatkozik majd be a Ferencváros-PQS Euro Kupa szereplése miatt. A Szécsi Zoltán, idősebb Berta József edződuó irányította somogyi együttes a fővárosban a BVSC-Zugló otthonában mutatkozik majd be, s akár meg is kezdheti a pontgyűjtést.

Pár nappal később, csütörtökön ismét Budapest felé veszik az irányt: a 20.30 órakor kezdődő Vasas-Plaket elleni találkozót az M4Sport közvetíti. Az első hazai bajnokira egészen október 21-ig kell várni, amikor is a bajnoki címvédő Szolnoki Dózsa-Közgép VSC lép majd fel a somogyi megyeszékhelyen.

A nyitó fordulóból elhalasztott Fradi elleni meccset december 15-én pótolják majd a felek, s ennek örömére másnap ismét vízbe szállnak bajnoki pontokért, de már Budapesten a Ferencváros népligeti uszodájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában