Fotók!

2017.11.11. 15:22

Győzelemmel búcsúzott a Rákóczi

A labdarúgó NB III. Nyugati csoport 14. fordulójában a Tarr Andráshida SC együttesét fogadta a Kaposvári Rákóczi FC. A somogyi zöld-fehéreknek ez volt az idei utolsó hazai bajnoki mérkőzése, melyen magabiztos győzelmet arattak.

Klein Péter

A kaposváriak harcos, akaratos és gólra törő játékkal rukkoltak elő, s a találkozó elő percétől kezdve domináltak. Ennek hamar meg is lett az eredménye: Nagy Krisztián szerzett labdát, betört a tizenhatoson belülre, majd az üresen érkező Ivancsics Gellért elé tálalt, aki két méterről passzolt az üres kapuba. A gól után végig egykapuzott a Rákóczi, s számtalan helyzetet dolgozott ki. A szünet előtt még egyszer érett góllá a hazaiak fölénye: Nagy Krisztián lövésébe Rajczi Péter tette bele a lábát, így az andráshidai kapusnak esélyes sem maradt a hárításra.

A második félidőben is a kapu elé szorította a vendégeket a Rákóczi, azonban az átütőerő hiányzott a támadásokból. Sőt a hajrában a vendégek Tóth László révén kis híján szépítettek, de Slakta Balázs, akinek addig semmi dolga nem akadt, hatalmas bravúrral védeni tudott. A végeredményt a somogyi zöld-fehérek házi gólkirálya, Sóron Tibor állította be, aki Böjte Patriktól kapott remek átadást, s a kapust átemelve szerezte meg idei kilencedik találkatát.

A Rákóczi remek védekezésének is köszönhetően magabiztos győzelmet aratott az idei utolsó hazai mérkőzésén, így továbbra is harcban áll az első helyért vívott csatában.

Kaposvári Rákóczi FC–Tarr Andráshida SC 3–0 (2–0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 350 néző. V.: Kovács G. (Reinicz, Legeza).

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Bakos (Ludánszki, 64. p.), Lakatos G., Hadaró – Ur, Nagy K., – Sóron, Ivancsics, Kollega K. (Vajda R., 75. p.) – Rajczi (Böjte, 81. p.). Vezetőedző: Deákvári Antal.

Tarr Andráshida SC: Macher – Kalamár (Horváth T., 24. p.), Balla (Takács S., 38. p.), Major M., Nagy Z. – Kovács L. – Tóth L., Marsai, Horváth D. (Varga M., a szünetben), Ferencz – Vittman. Vezetőedző: Dobos Sándor.

Gólszerzők: Ivancsics (10. p.), Rajczi (31. p.), Sóron (83. p.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában