2017.11.19. 20:43
Oda a Fino veretlensége
Már csak egy csapat, a Vegyész RC Kazincbarcika veretlen a honi férfi röplabda-bajnokságban, miután a Fino-Kaposvár vasárnap este több mint másfél órás ütközetben alulmaradt Kecskeméten.
Mindkét együttes három olyan játékost is a soraiban tudhat, akik anno az ellenfelet erősítették. Dávid Zoltán és Deák Márk egészen az előző szezonig alapemberek voltak Kaposváron, s Kovács Zoltán is megfordult a somogyi megyeszékhelyen, míg ifjabb Nagy Péter – aki most mutatkozott be bajnoki meccsen a Fino színeiben – , Pápai Péter és Horváth Miklós korábban kecskeméti színekben röplabdázott.
A rangadó elején mindkét csapat nyitásokat rontott, amit írjunk a nagy tét számlájára. Amikor viszont lehiggadtak a küzdő felek, remek labdameneteket és egyéni megoldásokat láthatott a publikum. Egyre jobban ellépett a házigazda Kecskemét, s bár a végén sikerült két játszmalabdát hárítani, így is megnyugtató különbséggel hozták a nyitójátszmát a házigazdák.
A második játékrészben aztán már a Fino-Kaposvár alakulata diktálta a tempót, így elölről kezdődhetett minden. A harmadik szettben sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd a hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést. A Dávid Zoltán, Pesti Marcell, Krupánszki Olivér alkotta trió folyamatosan tűz alatt tartotta a kaposváriak térfelét – ők hárman több mint félszáz pontot termeltek –, a hálónál pedig Kovács Zoltán dolgozott jól. Óriási csatát hozott a negyedik, utolsó felvonás is. A hajrában Kovács Zoltán, majd Pesti Marcell blokkjának köszönhetően ellépett a kecskeméti egylet, a több mint másfél órán át tartó ütközetet pedig Pesti zárta le.
Aligha tett jót a társaság önbizalmának a kecskeméti zakó a szerdán esedékes szlovák Nyitra elleni Challenge Kupa fellépés előtt. Nem mellesleg a találkozó pontkirálya az a Dávid Zoltán volt, aki a nyáron nem kívánatos személy lett Kaposváron, s ezért elköszöntek tőle a klub elöljárói.
HÉP-Kecskeméti RC–Fino-Kaposvár 3–1 (18, –21, 22, 22)
Kecskemét, Messzi István Városi Sportcsarnok, 400 néző. V.: Halász T., Adler.
HÉP-Kecskeméti RC: Török R. (4), Krupánszki (16), Szabó M. (3), Pesti M. (17), Dávid Z. (18), Kovács Z. (9). Csere: Deák M. (liberó), Kunert (2), Vocskó (–). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
Fino-Kaposvár: Keen (3), Nikolov (11), Nagy J. (10), ifjabb Nagy P. (17), Horváth K. (4), Vajda T. (7). Csere: Pápai P. (liberó), Bögöly (1). Vezetőedző: Demeter György.
A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 2–0, 8–4, 10–6, 14–11, 18–11, 20–12, 24–16, 25–18.
2. játszma: 2–2, 3–5, 9–10, 13–16, 18–18, 18–23, 20–24, 21–25.
3. játszma: 2–2, 8–8, 13–13, 15–13, 20–18, 24–21, 25–22.
4. játszma: 16–13, 20–18, 24–20, 25–22.