kosárlabda

2017.11.12. 21:48

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Kaposvári KK

A második félidőben nyújtott gyengébb védő és támadójátéka miatt Zalaegerszegen is kikapott a Kaposvári KK, amely zsinórban harmadszor szenvedett vereséget.

Kun Zoltán

Mindkét csapat számára fontos találkozóra készültek a felek. A zalaiak gyengébb rajt után próbálnak minél jobb pozícióba kerülni a mezőnyben, míg a kaposváriak négy győztes meccs után szenvedtek két vereséget. Különösen a legutóbbi hazai kudarc volt fájó a somogyiaknak, melyet az újonc debreceniek ellen szenvedtek el. A zalaiaknál még nem szerepelhetett az újonnan igazolt James Kinney, akinek nem jött még nem a játékengedélye. Ugyanakkor az elküldött Rayshawn Simmons már nem volt a zalaiak játékosa.

Jól rajtoltak ugyan a kaposváriak, akik Dunn és Ivosev öt pontjával kezdtek, ám a következő támadások hibáit kihasználó hazaiak hamar felzárkóztak. Percekig nem született somogyi pont, aztán Dunn tempója sikeres volt. Ivosev sokkal agilisabban kezdett, mint a legutóbbi összecsapáson és Dunn is jobb volt. A ZTE-nél a kaposvári nevelésű Benke Szilárd volt a legeredményesebb, az ő révén tartotta a lépést a bajnoki bronzérmes gárda. bencze Tamás időkérése után is a vendégek maradtak lendületben, a negyed végére Hendlein triplájával, majd zsákolásával már 13–26 volt az állás. A második negyed a Hendlein, Spica duó pontjaival kezdődött, de Dunn szólóit sem tudták lekövetni a hazaiak. Mohácsi és Benke találataival jött fel ismét a ZTE, amely Benke triplájával időkérésre kényszerítette Fekete Ádámot. A félidő végéig Evans is megszerezte első tripláját, így döntetlen lett a játékrész és ez tíz pontos vendégelőnyt jelentett egyben. Benke ziccerével került ismét hét pontos közelségbe a ZTE, ráadásul Vaughn is betalált kintről, és két büntetőt is értékesített. Radic negyedik hibája után hamar a kispadra került, Spica pedig azonnal tempóval használta ki ezt. A kapkodó játékból a ZTE jött ki jobban, így 53–60-al zárult a negyed. A záró szakaszra Evans már nem tudott visszajönni. Szabó Zsolt két hármasával kezdődött a játék, időt is kért ismét Fekete Ádám. A szurkolók által űzött egerszegiek a 34. percben Vaughn triplával egyenlítettek 62–62-nél, de elvesztették a kipontozódó Radic-ot. Baki és Ivosev kosaraival újabb előnyt szerzett a Kaposvári KK, de Dunn ellen technikait ítéltek. Míg a vendégek a zóna ellen teljesen eredménytelen voltak, a túloldalon Horváth Ákos negyedik hármasával 70–69-nél először vezetett a ZTE, amely kintről sokkal pontosabb volt a somogyiaknál. Szabó Zsolt negyedik hármasával nyerőemberré vált, Vaughn újabb hármasa pedig végleg eldöntötte a meccset.

Zalakerámia-ZTE KK–Kaposvári KK 78–72 (16–26, 18–18, 19–16, 25–12)

Zalaegerszeg, Városi sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Györffy P., Jakab L., Fodor A.

Zalakerámia ZTE KK: Vaughn (17/12), Benke (17/3), Horváth Á. (13/12), Szabó Zs. (17/12), Radic (4). Csere: Jeffers (5), Mohácsi (5), Kis R. (-). Vezetőedző: Bencze Tamás. Edző: Heinrich Róbert.

Kaposvári KK: Dunn (17/3), Evans (3/3), Ivosev (11/3), Hendlein (15/3), Spica (23). Csere: Baki (3/3), Bogdán (-), Hock (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–5, 7. perc: 10–15, 12. perc: 18–32, 17. perc: 29–40, 23. perc: 40–49, 27. perc: 49–57, 32. perc: 59–60, 37. perc: 67–69.

Kipontozódott: Radic (a 34. percben), illetve Spica (a 40. percben).

Jók: Horváth Á., Benke, Szabó Zs., Vaughn, illetve Dunn, Spica.

Bencze Tamás: – Rosszul kezdtük a meccset. Készültek is ránk a vendégek, akik jól védték a leválásainkat. Elsősorban az volt a baj, hogy nem voltunk kollektívek. Látszott, hogy egyénileg nem fog menni. A második félidőben aztán volt mélységi játék és a kiosztásokból egyre jobban dobtunk. A szurkolóknak elismerés jár a biztatásért, köszönjük nekik a támogatást!

Fekete Ádám: – Nálunk egy játékos is nagyon sokat számít. Evans pedig jelezte, hogy nem tudja vállalni a továbbiakat. Harminc percig komolyan játszottunk, de a kinti mezőnysorból a legjobb emberünk esett ki. Ez a védekezésben is probléma volt, a szerkezetben voltak változások, ezért nem voltunk elég hatékonyak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában