horgászat

2017.12.01. 17:00

Mikulás Kupán bizonyítanak a pergetők

A Desedán vasárnap rendezik meg a Mikulás Kupát: az év utolsó pergető versenye iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

Harsányi Miklós

– Az értékeléskor csak a süllő számít, s a két legnagyobb példányért jár a pont – mondta csütörtökön Kovács Gábor, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület munkatársa. – Vasárnap reggel nyolctól 13 óráig tart a megméretés, s az első három helyezetten kívül a leghosszabb halat kifogó indulót díjazzuk. A Desedán egyre népszerűbb a pergetés, kialakult egy jó csapat, s örömmel tapasztaljuk, hogy újabb jelentkezők próbálkoznak ezzel a sportszerű módszerrel. A horgászok persze kedvelik a megméretéseket, így nagyon várják a Mikulás Kupát, ami egy igazi közösségépítő rendezvény.

Kiemelkedően sok versenynek adott helyszínt 2017-ben a Deseda, a szakember szerint minden kétséget kizáróan a 19. Pontyfogó Világbajnokság koronázta meg a rendezvénysorozatot. Kovács Gábor hangsúlyozta: a Desedát nemzetközi szinten is jegyzik, rendkívül sok pozitív visszajelzést kaptak. Az egyesület kiemelt célja, hogy 2018-ban tovább folytassák a sikeres programokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában