2018.02.21. 11:23
Nyílt maradt a küzdelem a bajnoki címért
A nagyatádi és a kaposvári csapat is hazai döntetlennel folytatta szereplését a sakk NB II. Asztalos Lajos csoportjában. A Marcali VSzSE együttese Sárosdon kapott ki.
Sakk NB II., Asztalos Lajos csoport – hatodik forduló:
Sakk Egylet Nagyatád–Komló 6–6
– Nehéz csatán van túl a nagyatádi csapat, a sok hiányzó miatt szinte már az utolsó utáni tartalékokhoz kellett nyúlni, ez rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre – számolt be a találkozóról a nagyatádi Kiss Attila. – Az ellenfél régi rutinos játékosokkal érkezett, akik ugyan már túl voltak fénykorukon, mégsem adták könnyen a pontokat, és helyet kapott a csapatukban a feltörekvő ifjúság is. A hangulat egyáltalán nem volt békülékeny, hiszen a hazaiaknak a jó helyezés miatt szükségük volt a győzelemre. A két csapat végig fej-fej mellett haladt. Ugyan a vendégek szerezték meg az első teljes pontot, de ezt Kondákor Márk és Szijártó András győzelmével hamar kiegyenlítették az atádiak. A hajrára úgy tűnt, hogy sikerül megszerezni a győzelemhez szükséges minimális előnyt, de a szinte megmagyarázhatatlan hibák következtében csupán döntetlenre futotta a hazaiak erejéből. Horváth Attila és Bocska János még biztosan hozta a győzelmet, a komlóiak viszont fogcsikorgatva küzdöttek az utolsó pontért, amit végül siker is koronázott.
Ha nem lettek volna a bántó hibák, akár győzhettünk is volna, de el kell ismerni, hogy ezen a napon és ebben az összeállításban az elért döntetlen eredmény teljesen reálisnak számított. Úgy tűnt, hogy a riválisok sem igazán brillíroztak, hiszen a listavezető decsi csapat is pontot hagyott a sereghajtó Szentlőrinc otthonában, ami azt jelenti, hogy továbbra is nyílt maradt a küzdelem a bajnoki címért.
A nagyatádi győztesek: Horváth Attila (2. tábla), Szijártó András (5. t.), Bocska János (8. t.), Kondákor Márk (10. t.). Döntetlent ért el: Máthé Gáspár (1. t.), Kőnig Balázs (3. t.), Ferencz Miklós (6. t.), Mihalecz Attila (7. t.).
Kaposvári Bástya SE–Királysakk SE Dunaújváros 6–6
– Esélyesként ültek asztalok mellé a hazai csapat játékosai – tájékoztatott Bálint János, a kaposváriak csapatvezetője. – Néhány gyors döntetlen után az utolsó három táblán, váratlanul, rendre a dunaújvárosiak nyerték a párharcot. Ezután, ahogy mondani szokás, futottunk az eredmény után. A játékidő ötödik órájában sikerült az egyenlítésig eljutnunk. Miovecz János a megnyitásban szerzett gyalogelőny birtokában kezdeményezőként lépett fel, majd precíz számítások után teljes pontot szerzett. Kadlicskó József ebben a szezonban már nem először próbálkozott a vezérszárnyi áttöréssel. A bonyodalmakban bővelkedő középjátékban ezúttal is túljátszotta ellenfelét. Galambos Tivadar jól választott megnyitásának köszönhetően előnybe került, előnyét sokáig jól tartotta, majd nyerésig fokozta. Ezután fejeződött be Birkás György partija, ahol kevésnek bizonyult a gyalogelőny, elméleti döntetlen állás jött létre. Ígéretes állást épített fel Székács Márk. A gondolkodási idő fogytával azonban gyaloghátrányba került. Szerencsére így is sikerült támadólag fellépnie, miközben ellenfele fenyegetéseit is védenie kellett. A hullámzó parti és a csapat találkozó végére az elfogadott döntetlen tett pontot.
A kaposvári győztesek: Miovecz János (3. t.), Kadlicskó József (4. t.), Galambos Tivadar (8. t.) Döntetlent ért el: Veress Róbert (1. t.), Kátai Dávid (2. t.), Székács Márk (5. t.), Birkás György (6. t.), Misetáné Burján Anita (7. t.), Illés Attila (9. t.).
Sárosd–Marcali VSzSE 7–5
A marcali győztesek: Babits András (3. t.), Rázsits Géza (4. t.), Tombor Máté (12. t.). Döntetlent ért el: Haszon Dávid (1. t.), Tóth Déniel (2. t.), Horváth József (6. t.), Guricza Zoltán (11. t.).
További eredmények: Kármin Pécs–Baja 4–8; Szentlőrinc–Decs 6–6. A bajnokság állása a hatodik forduló után: 1. Baja (10 pont 42,5), 2. Decs (9 pont 45,5), 3. Sakk Egylet Nagyatád (9 pont 44,5), 4. Sárosd (8 pont 35,5), 5. Komló II. (7 pont 34,0), 6. Marcali VSzSE (5 pont 32,5), 7. Kaposvári Bástya SE (5 pont 32,0), 8. Dunaújváros (4 pont 33,0), 9. Kármin Pécs (2 pont 32,5), 10. Szentlőrinc (1 pont 27,0).