labdarúgás

2018.03.07. 20:45

Becsülettel helyt állt, de kiesett a BFC Siófok a Magyar Kupából

Nem sikerült a bravúr, kikapott Kispesten a bajnok otthonában a BFC Siófok, így összesítésben egy góllal (4–3) a Honvéd jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapat közé, ahol a Debrecen lesz az ellenfele. A balatoniak minden dicséretet megérdemelnek a két meccsen nyújtott teljesítményükért.

Keszthelyi Zoltán

Budapest Honvéd FC–BFC Siófok 2–1 (1–0)

Budapest, Bozsik Stadion, 1010 néző. Vezette: Takács János (Berettyán Péter, Szilágyi Norbert)

Kiesett ugyan a BFC Siófok, de nagyon meleg perceket okoztak a balatoniak a házigazdáknak, hiszen nemcsak egyenlítettek, hanem a bekapott gól után is nagy nyomás alá helyezték a piros-feketéket. Fura ezt mondani, de közel volt a hosszabbítás, ám a Budapest Honvéd végül kibekkelte.

Ahogy az odavágón, itt is nagy előnyt adott ellenfelének a BFC Siófok. A Balaton partján kétgólosat, ezúttal egyet. A bosszantó az, hogy egy Hidvégi kapu előtti labdavesztés hozta meg a vezetést, ezzel volt jobb a Kispest.

A szünet után egy mozgalmasabb félidő következett, előbb Farkas, majd Elek próbálkozását védte Horváth (az első félidőben nem volt kaput eltaláló kísérlete Elekéknek). A folytatásban aztán a Kispest dönthette volna el a meccset és a továbbjutást, ám Danilo kísérleténél nagyot védett Tajti, majd Holender lőtt kapufát. Meleg pillanatok voltak, de megúszták kapott gól nélkül Gálék.

Hogy aztán a kispestiek is izguljanak, Kosút fejelt a saját kapujára, de Horváth kapufára ütötte a labdát. Aztán jött az egyenlítés is: Farkas élesen belőtt labdája a becsúszó Baráth lábáról vágódott a hazai kapuba. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert Lazafame szabadrúgását követően lecsorgó labdát a két perccel korábban öngólt vétő védő lőtte a kapuba. Ha nincs a gyors kispesti gól talán még izgalmasabb lett volna a végjáték...

Így is akadt izgalom, mert a balatoniak nagy nyomás alá helyezték a házigazdákat, Lorentz lövésénél – melybe Horváth beleért – centikkel ment el a labda a bal kapufa mellett. A hajrát aztán kivédekezték a hazaiak, akik megszerezték ezzel első tavaszi sikerüket.

A balatoniak nagyot küzdöttek, ám mindkét meccsen nagy előnyt adtak ellenfelüknek, de a bajnok ellen Varga Attila remek tapasztalatokat szerezhetett arról, csapatán hol lehet még javítani.

Budapest Honvéd FC: Horváth A. – Heffler T., Baráth, Kosút, Kukoc-Petraello – Danilo (Banó-Szabó – 66.p.), Nagy G., Gazdag (Pölöskei Zs. – 46.p.), Holender – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Supka Attila.

BFC Siófok: Tajti – Szilágyi, Gál, Lorentz, Hidvégi (Balázs Zs. – 65.p.) – Petneházi (Fehér Zs. – 77.p.), Lázár Zs. – Nagy D., Farkas N., Nemes (Vólent – 74.p.) – Elek B. Vezetőedző: Varga Attila.

Gólszerzők: Gazdag (11.p.), Baráth (73.p. – öngól), Baráth (75.p.)

Továbbjutott a Budapest Honvéd 4–3-s összesítéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában